Hans Castorp
Hans Castorp [hansz kasztorp] – gazdag hamburgi polgárcsalád fia, Thomas Mann A varázshegy c. regényének központi alakja. Korán árván maradt, jómódú rokonai nevelték fel; hajómérnöknek tanult, és épp mielőtt első munkahelyére belépett volna, enyhébb panaszai miatt három hétre felment a davosi Berghof szanatóriumba. Valójában inkább csak unokatestvérét, Joachim Ziemssent akarta meglátogatni, akit ott kezeltek tüdőbajával. A második héten belázasodott, gyengült, s Behrens főorvos tanácsára hosszabb kúrára szánta el magát. A nemzetközi szanatórium betegei közül az olasz literátor Settembrini a naiv fiatalember mentorául szegődött, s miközben liberális humanista elveinek igyekezett megnyerni, szüntelen óvta, nehogy engedjen a hely morbid varázsának, ne adja meg magát a betegségtudatnak, meneküljön, amíg nem késő. Ám ~ot most már idekötötte Madame Chauchat iránt érzett ábrándos szerelme, amikor pedig a különös hölgy hét hónap után eltávozott, ő már képtelen volt az önálló döntésre. Ekkoriban új szellemi mentora akadt, a zsidó-jezsuita Naphta, aki álmodern irracionalizmusának igyekezett megnyerni őt. Fél év múlva visszatért Madame Chauchat, de ezúttal egy gazdag, idős holland ültetvényes, Peeperkorn szeretőjeként. A robusztus életerejű, lenyűgöző személyiségű úr, aki ~t barátságával tüntette ki, idő múltán gyógyíthatatlan betegsége elől a halálba lépett át. Végleg eltávozott Clawdia Chauchat is; meghalt Joachim, magára mérte ki a halált Naphta, fogytán volt a varázshegy varázsa. Hét évi kábulatából végül az első világháború kitörése rázta fel hősünket, aki elindult, hogy a „síkföldi élet” (vagy talán a harctéri halál) elébe siessen. – Az író maga nevezte művét nevelési regénynek, s valóban ~, a középszerű és igénytelen gondolatvilágú polgárfiú, minden passzivitása és nehézkessége ellenére, olyan szellemi és érzelmi kincsek birtokában hagyta el a szanatóriumot, amilyenekre sohasem tett volna szert a normális síkföldi polgárlétben. Bár teljes értékű, árnyaltan ábrázolt személyiség, egyben ő a „tiszta lap”, a naiv befogadó, aki mindent meghallgat és mérlegelni igyekszik, s mint ilyen alkalmas figura az írónak, hogy az ő lelkéért való harc címén felvonultassa és szembeállítsa korának és az előző fél évszázadnak egymással mérkőző eszméit.
