Nóra

Full text search

Nóra – norvég fiatalasszony, Ibsen azonos című drámájának hősnője. A fővárosban élt három gyermekével és ügyvéd férjével, Helmerrel, akire bankigazgatói kinevezés várt. Otthonuk valójában „babaház” volt (ez a norvég eredeti címe a darabnak), ~t a férje becézgette, babusgatta, egyszersmind komolytalan kislányként kezelte, korlátozta, atyáskodott fölötte. ~ sok évvel korábban nagy összegű kölcsönt vett fel, hogy beteg férjét életmentő itáliai utazásra vigye; meggondolatlanságában még apja nevét is ráhamisította az adóslevélre. Hitelezője, Krogstad ügyvéd megfenyegette őt, hogy férje tudomására hozza a dolgot, ha ~ nem éri el férjénél, hogy az meghagyja őt, Krogstadot az állásában. Helmer nem engedett felesége kérlelésének, amikor pedig megkapta Krogstad levelét, amely az ügy nyilvánosságra hozatalával fenyegetőzött, a szerető férj kíméletlen ítélőbírává vedlett át, a szegény asszonyt tönkrezúzta megvetésével. Rövidesen Krogstad közölte, hogy élete új fordulata miatt visszalép a leleplezéstől; ekkor a megkönnyebbült Helmer hajlandó lett volna „megbocsátani”, de ~ már nem akart visszatérni a „babaházba”, idegenné vált férje mellé. Úgy döntött, hogy elhagyja őt és gyermekeit, hogy új értelmet keressen életének. – ~ a szerző legvitatottabb nőalakja; a darab elején férjét bálványozó, sorsával átlagosan elégedett asszony, akit a krízishelyzet döbbent rá, hogy férje csak kedves csecsebecsének tekinti, akit undorral eldobhat magától, ha finnyás elveit sérti. A darab heves ellenzői lelkiismeretlenségnek bélyegezték, hogy ~ gyermekeit is képes elhagyni önállósági törekvésében; márpedig ez a fordulat igen lényeges eleme annak a sokkoló hatásnak, amellyel a szerző a női egyenjogúságnak és a nő emberi méltóságának akkoriban igen időszerű problémájára fel akarta hívni a figyelmet.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi