Szitá

Full text search

Szitá2 – indiai hajadon a kósalai Púposbikafalváról, Szumantra leánya Thomas Mann Az elcserélt fejek c. elbeszélésében. A szomszéd faluból való Srídámannak lett a felesége, aki halálosan beleszeretett, amikor egyszer megpillantotta a tökéletes alakú lányt rituális fürdőzés közben. ~ jó és hű felesége volt képzett elméjű és tiszteletreméltó urának, de titkos és egyre hevesebb vonzódást érzett férje testi-lelki barátja, a nyersebb és érzékibb alkatú Nanda iránt. A mind tűrhetetlenebb helyzetet a barátok is érezték, és hogy véget vessenek neki, Durgá templomában levágták saját fejüket. A kétségbeesett ~nak az istennő megengedte, hogy a levágott fejeket visszaillessze helyükre és így a halottakat feltámassza, ám ő kapkodásában elcserélte a két fejet. Az életbe visszatért két férfiú mindegyike magának követelte az ifjú asszonyt, s mivel ennek is, annak is nehezen cáfolható érvei voltak, egy erdei remetére bízták a döntést. A remete ítélete megfelelt ~ titkos vágyának: férje csinos és nemes fejéhez megkapta a barát áhított izmos testét, amely pompás szerelmi örömöket ígért. Az ígéretet eleinte be is váltotta a hibrid-lény, ám a fej hamarosan magához idomította a kapott testet, s ~ban újra vágy ébredt a másik test iránt, amelyet azóta a Nanda-fej hasonított magához. Kisgyermekével, akit még a másik test nemzett, ezért felkerekedett, s felkereste az erdőben remetéskedő másikat, hogy amannak is illő részt juttasson teste gyönyörűségéből. Az elhagyott férj azonban rájuk talált; az újabb csapdából közösen keresték meg a kiútat. A két férfi kardpárbajt vívva megölte egymást, ~ pedig halotti máglyájukon elevenen elhamvasztatta magát. – Az abszurddal kacérkodó, de sok valós kérdésre rávilágító alaphelyzetnek ~ áll a gyújtópontjában: körülötte sűrűsödnek a két férfi érzelmei, és a bizarr bonyodalmat az ő „kapkodása” idézi elő, bár a szerző ironikusan érzékelteti, hogy korántsem a véletlen, hanem a félig tudatos kívánság irányította a kezét.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi