Tom Jones

Full text search

Tom Jones [dzsónz] – kalandos sorsú angol fiatalember, Fielding azonos című regényének hőse. Talált gyerekként nőtt fel a jómódú birtokos úr, Allworthy házában. Nevelőapja derekasan gondoskodott róla, de szívéhez közelebb állt megözvegyült húgának, Bridgetnek a fia, a pedáns mintagyerek, Blifil. ~ melegszívű és értelmes, de féktelen természetű kamasszá nőtt, egyre többször ütközött össze képmutató nevelőivel és másokkal is. Annál több jóindulattal bánt vele Western úr, a szomszéd birtok ura, ennek lánya, Sophia Western pedig szerelmével tüntette ki. ~ is egész szívével megszerette a lányt, de Blifil áskálódásai és egy sor balszerencsés fordulat miatt, amelyeket a maga állhatatlanságának is tulajdoníthatott, végleg elvesztette nevelőapja jóindulatát, és a leány is elfordult tőle. Bánatában ~ világgá futott, katonának állt, megsebesült, majd Londonba ment, imádottja nyomába, aki időközben szintén elhagyta otthonát, hogy megmeneküljön egy rákényszerített házasságtól. Míg ~ Sophie nyomát űzte, továbbra sem tudott ellenállni futó kalandok csábításának, és részben emiatt súlyos bonyodalmak közé került. Végül fény derült származása titkára: Bridget szülte őt, aki időközben már meghalt, ahogy nemző apja is. Allworthy úr megtudta így, hogy ~ az édes unokaöccse, és mivel közben lelepleződtek Blifil ármánykodásai is, a derék úr visszafogadta szeretetébe ~t, örökösévé jelölte és immár maga kérte meg számára Sophie kezét. A lány még mindig neheztelt a csapodár ifjúra, de ellenkezése nem tartott sokáig. A két fiatal egybekelhetett, és szeretetben, boldogságban éltek, a féktelen ~ pedig lehiggadt, bölcs és erényes emberré lett. – ~ életének kalandos fordulataiban még kísért a pikareszk szelleme, de az író már valóban plasztikus, szüntelenül fejlődő jellemet rajzolt meg hősében, megteremtve a későbbi nevelési regény példáját. Az alapjában nemes lélek az ifjúság túlkapásain átesve, saját ballépéseiből okulva az erény magaslatára emelkedik.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi