William Dobbin

Full text search

William Dobbin – kapitány, majd őrnagy Thackeray Hiúság vására c. regényében. Mint ezredtársának, George Osborne-nak barátja ismerkedett meg ennek bájos menyasszonyával, Amelia Sedleyvel. Titkon szerelem ébredt benne a mély érzésű lány iránt, de látva, hogy az egész szívével üresfejű barátján csüng, mindent megtett, hogy a két fiatal házassága a tekintélyes külső és belső akadályok ellenére létrejöjjön. Amelia hamar özvegyen maradt, ráadásul szűkös anyagi helyzetben, s ~ önzetlenül, érzelmileg és pénzzel is támogatta, de látva, hogy szerelmét el nem nyerheti, Indiában vállalt szolgálatot. Tizenhét év után tért vissza, már őrnagyi rangban, és megvallotta szerelmét Ameliának, de az még mindig férje emlékét ápolta, és csak háláját és barátságát tudta felajánlani. Végül Becky Sharp nyitotta fel rá Amelia szemét, hogy amúgyis tárgytalan érzelmeit méltatlanra pazarolja; így ~ végül elnyerte kitartó ragaszkodása jutalmát. – A kiábrándult alaptónusú regénynek ~ a legvonzóbb alakja, eszményeihez és érzelmeihez rendületlenül ragaszkodó, nemes lelkű, önzetlen és a jóért cselekedni képes, igazi „gentleman”, aki felül áll a hiúságok vásári tülekedésén.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi