Áldozati lakoma
Áldozati lakoma Az ÁLDOZATnál olvasható, hogy egyes áldozati fajtáknál a feláldozott állat húsának csak egy részét égették el az oltáron, a többit az áldozó közösség tagjai együttesen elfogyasztották. Igen régi eredetű és speciálisan családi jellegű volt a páska-vacsora. Egyébként pedig annál az áldozati fajtánál gyakorolták, amelynek »véresáldozat« vagy éppen »békeáldozat« volt a neve. Az 5Móz 12,6-7 úgy ír erről a kultuszi étkezésről, mint örömteli alkalomról: Arra a helyre, amelyet kiválasztott az Úr, oda vigyétek áldozataitokat; ott egyetek az Úrnak a színe előtt és örüljetek házatok népével együtt!
Az áldozati lakoma vidám jellegének az alapját megadta az áldozatban megtörtént megbékélés Istennel, a kiengesztelődés. Volt ugyan olyan eset is, amikor egyenesen Istennel való találkozás szent kísérője volt az áldozati étkezés, pl. Izráel vezetői voltak így együtt a Sinai-hegyen a szövetségkötéskor (2Móz 24,9-11). Általában családias jellegű volt pl. Jetró és Mózes találkozásakor (2Móz 18,12), Elkána és családja Silóban (1Sám 1,3kk), Sámuel a Ráma-beliekkel és Saullal (1Sám 9,12k).
Kár, hogy a »szent étkezés« nem mindig maradt meg a tiszta lelki öröm szintjén. Valószínűleg szerepe volt ebben a kánaáni vallási hatásnak is. A kánaáni kultuszban is volt áldozati lakoma, amelynél ott volt az italáldozatból megmaradt bor; az egyszerű étkezésből sokszor vidám mulatozás, részegségig menő dőzsölés, sőt kicsapongás lett. Jellemző eset Éli főpap gyanakvása a hangtalanul imádkozó Anna láttán (1Sám 1,13k). Valószínű, hogy ezek reakciójaként jelentkezett a názir-mozgalom absztinenciája és a próféták ítéletmondása (Ézs 5,12; Hós 4,10kk; Ám 2,11k).
Az ÚSZ-ben párhuzamként lehetne említeni a gyülekezeti összejövetelek »szeretetvendégségeit« (agapé, Júd 12), amelyeknek szépségét viszont a társadalmi különbségek árnyékolták be (1Kor 11,18-22.33-34). Tertullianus egyházatya szép leírást ad róluk.
TK
