Álnokság
Álnokság Olyan magatartás, amely alattomosan és rosszindulatúan valaki ellen irányul. Az álnokság gyakorlatilag a másik ember ellen irányul, de végső soron Isten elleni bűn.
A kifejezés több esetben általánosságban vonatkozik a bűnös ember jellemére, a benne lévő szándékra (Zsolt 5,7; Péld 22,8; 8,12k; Róm 1,29 stb.). Kitűnik azonban, hogy az álnokság gyakorlati módon, másnak az érdekeit veszélyeztető cselekedetekben is megnyilvánul. Az álnokság együtt van említve a véreskezűséggel (Zsolt 55,24), az erőszakossággal (Zsolt 71,4). Az álnok ember viszályt támaszt (Péld 16,28). Efraim és Samária vétke az, hogy álnok módon tévesztik meg a királyt (Hós 7,1kk). Az álnokság nagyon gyakran beszéd formájában valósul meg (Péld 2,11k; 10,31k; 17,4; 19,1; Jer 9,7; 1Pt 3,10).
Vannak emberek, akikben nincs álnokság (Zsolt 7,4; 17,3). Az ilyen ember boldog (Zsolt 32,2), és Isten meghallgatja (Zsolt 66,18). Nátánáelben nem volt álnokság, ezért igazán izráelita (Jn 1,47). Pál igehirdetésében nincs álnokság (1Thessz 2,3). Nincs álnokság Istenben (Jób 34,10), a szenvedő szolgában (Ézs 53,9) és Krisztusban sem (1Pt 2,22).
Az álnokság önmagában hordozza büntetését. Az ilyenek rövid életűek (Zsolt 55,24) nyelvüket kivágják (Péld 10,31k). Aki álnokságot vet, bajt arat (Péld 22,8). Aki zavartalan életre vágyik, kerülnie kell az álnokságot (1Pt 3,10). Az álnokságot azonban Isten is keményen megítéli (Zsolt 5,7; 101,7; 107,42; Péld 8,12; Jer 9,7). Az álnokok kezéből Isten szabadíthat meg (Zsolt 71,4; 144,11; Péld 2,11k). Jézus felismeri ellenfelei álnokságát (Lk 20,23).
SzCs
