Asszíria
Asszíria A h. nyelvű ÓSZ Asszíriát Assúrnak nevezi, de ugyanez a neve az asszír népnek, az ország első fővárosának, s végül vallásuk főistenének is. A sémita eredetű asszírok a 3. évezred közepe táján vándoroltak be É-Mezopotámia területére, s az ott lakó régebbi néppel összevegyülve a Tigris folyó két partján alkották meg eredeti államukat. Nyelvük a babilonival rokon, az AKKÁD NYELV egyik dialektusa. Ékiratos szövegeiket is ugyanolyan szisztéma szerint készítették; különösen fontosak a 2. évezred utolsó szd.-ainak asszír történelmére és társadalmára vonatkozó feljegyzéseik. Első fővárosuk Assúr, a Nagy-Záb folyó torkolatától kissé északabbra, a Tigris jobb partján épült. Politikailag különösen fontos terület volt a Tigris és a Kis-Záb folyó által közrefogott ún. Asszír-háromszög, itt épültek a későbbi korok fővárosai.
1. Története
Asszíria korai története - írásbeli feljegyzések híján - homályba vész. Úgy látszik, hogy eleinte békésebb életmódot és politikát folytattak. A 2. évezred elején intenzív kereskedelmi kapcsolatban álltak a Kisázsia keleti részén lakó (proto-)hettita népességgel; az asszíroknak kereskedelmi kolóniájuk is volt ezen a területen. Kanis város levéltárában maradt fenn kereskedelmi levelezésük. A háborúkra alapozott politikai hatalmi korszak I. Samsi-Adad (1814-1782) uralkodásával vette kezdetét. Utána azonban Asszíria egy tőle É-ra alakult Mitanni nevű ország, s annak árja jellegű vezető rétegének, a hurritáknak a hatalma alá került; az asszír városkirályságok fejedelmei csak névleges uralkodók voltak.
Az asszír középbirodalom első uralkodója, I. Assúr-uballit (1356-1320) vívta ki végre az ország függetlenségét. Már ő felvette »a mindenség uralkodója« büszke címet, melyet aztán a későbbi asszír királyok is viseltek. Utódai É és D felé egyaránt terjeszkedtek, meghódították Babilont is. A 12. szd. hanyatlást hozott. Csak a szd. végén kezdett újra hódító háborúkhoz I. Tiglat-Pileszer (1116-1078), NY-on elérte a Földközi-tengert is. Utána megint nehéz időszak következett. Ekkoriban zajlott az arám népvándorlás, amellyel szemben Asszíriának védekezésbe kellett vonulnia. A terjeszkedésben akadályozott Asszíriának ezzel a korszakával egy időben alakulhatott ki Dávid és Salamon nagy-birodalma.
Az asszír újbirodalom mintegy háromszáz éves korszaka jelentette Asszíria politikai virágkorát. E korszak uralkodói véreskezű királyok voltak, népe pedig kegyetlen katonanép. II. Asszurnazirpal (883-859) meghódította Mezopotámia nagy részét. Dicsekvő feliratai tele vannak kegyetlen tettek felsorolásával: városok lerombolása, felperzselése, embertelen kínzások, tömeges kivégzések, foglyok tízezreinek a deportálása. Ugyanez folytatódott utódai alatt is. III. Salmaneszer (859-824) felirata beszámol a 853-ban vívott karkari csatáról, s az ellene szövetkezett - és legyőzött - szír-arám országok uralkodóinak nevei mellett olvassuk Aháb izráeli király nevét is. Egyre távolabb terjesztik a birodalom határait III. Adad-nirári (810-782), III. Tiglat-Pileszer (746-727), V. Salmaneszer (727-722), II. Szargon (722-705) és Szanhérib (705-681). K, É és D felé egyaránt tágítják a birodalom határait, NY-on bekebelezik a szír-arám királyságokat, majd Izráelt is. Júda szinte csodamódon menekült meg Szanhérib 701-es hadjárata idején. Ez utóbbi hadjáratoknak a végső célja Egyiptom elérése volt. Asszarhaddón (681-669) és Asszurbanipal (669-626) idejében sikerült is ez: 671-ben Memfisz, 663-ban Théba városáig jutottak el az asszír seregek.
Az asszír hódító politika egy, a világtörténelemben nemegyszer alkalmazott taktikával élt. Főleg kisebb szomszédos országoknak felajánlotta a »védelmet« ellenséges támadás esetére, aminek fejében »ajándékot«, azaz hódoló adót kellett fizetni. Ha azután a vazallus országok függetlenségre vágytak és az adófizetés kényszerétől szabadulni akartak, akkor megjelent az asszír hadsereg, gyilkolt, zsákmányolt, és a legyőzött kis országot végleg birodalmi tartománnyá tette. Ez volt az »asszír béke« megteremtése, ill. helyreállítása. Kegyetlen eljárás volt a deportálás, tulajdonképpen lakosságcsere, a birodalom egyes tartományaiból a lakosság áttelepítése más területekre. Célja a gyökértelenítés volt, a népi és vallási öntudat elszíntelenítése (vö. 2Kir 17,6.24). - Az asszír királyi városokban rengeteg rabolt értéket, pénzt, műkincset halmoztak fel. A középső birodalom uralkodói a birodalom székhelyét az »Asszír-háromszög« területén levő városokba tették át. Ilyen volt Kalah (mai nevén Nimrud), Dúr-Sarrukin (= Szargon vára, mai neve Khorszabad) és végül Ninive (ma: Kujundzsik). A régészeti feltárások során találtak romjaik közt izráeli-júdai eredetű vagy vonatkozású emlékeket is.
Asszurbanipal uralkodása után Asszíria hatalma gyorsan lehanyatlott. Nabupolasszar babiloni király Küaxarész méd uralkodóval együtt évről évre támadta a birodalmat, s 612-ben elfoglalták Ninivét. A Háránba visszaszorult utolsó asszír király, Asszur-uballit már csak néhány évig tarthatta magát. Nabupolasszar fia és hadvezére, Nebukadneccar 605-ben az Eufrátesz melletti Karkemisnél megsemmisítő győzelmet aratott, s ezzel Asszíria hatalmának vége lett.
2. Asszíria és a Biblia
Asszíriáról először az 1Móz 2,14-ben olvasunk: az Édenből kiáradó négy folyó egyike a Hiddekel (= Tigris), amely »Assúr keleti részén folyik«. A népek családfájában (1Móz 10) kétszer is említve van, egyszer Sém leszármazottai közt (22), egyszer pedig Nimróddal, a »hatalmas vadásszal« kapcsolatban, aki Assúrba ment, és ott építette Ninivét és más városokat (11). Izráel és Júda népe az asszír középbirodalom idején került vészes érintkezésbe a hódító birodalommal, s ennek a nyomai megvannak mind az ÓSZ-ben, mind az asszír feliratokban. III. Salmaneszer győzelmi felirata szerint a 853-ban vívott karkari csatában ott volt Aháb izráeli király is. Az ÓSZ nem szól erről, de arról sem, hogy Jéhú király 842-ben hódoló adót vitt Salmaneszernek; ez utóbbiról készült egy domborművű ábrázolás, a Kalah város romjai közt talált ún. »fekete obeliszken«. - III. Tiglat-Pileszer idejében Izráelben politikai anarchia dúlt, királygyilkosságok követték egymást (2Kir 15,8-16). Menahém király úgy tudta biztosítani tízéves uralmát, hogy adót fizetett az asszír királynak (2Kir 15,19). Kr. e. 734-ben az ún. szír-efraimita háború befejezéseként támadt nagy haderővel Izráelre Tiglat-Pileszer, és megszállta az ország É-i és K-i részeit (2Kir 15,29). Tíz év múlva egy újabb hadjárat során Samáriát is ostrom alá vették. 722-ben el is foglalta II. Szargon, és egész Izráelt asszír tartománnyá tette (2Kir 17,4-6).
Ettől kezdve Júda is ki volt téve a veszedelmes szomszédság következményeinek. Amikor 701-ben Ezékiás király csatlakozott egy asszír-ellenes szövetkezéshez, Szanhérib asszír uralkodó nagy erővel szállta meg az országot. Elfoglalta Júda valamennyi városát, egyedül Jeruzsálem menekült meg (2Kir 18,13-19,37). Az asszír krónika azzal dicsekszik, hogy kétszázezer embert hurcoltak el az országból (2Kir 19,35).
A politikai hódolást nemegyszer követte a vallási is. Ez történt már Áház idejében is (2Kir 16,10kk), a több mint ötven évig uralkodott Manassé pedig teljesen behódolt az asszír vallási hatásoknak (2Kir 21,1-6), úgyhogy később még Jeremiás és Ezékiel is haraggal emlegette fel a súlyos vallási eltévelyedések példáit (Jer 7,17k; Ez 8,5-16).
Mindenesetre az asszír háborúk, kegyetlenségek, súlyos adóztatások olyan nyomasztó súllyal nehezedtek Izráel és Júda népére, hogy amikor a nagy birodalom hirtelen összeomlott, Ninive elestekor Náhum próféta szinte ujjongva hirdette, hogy Isten igazságos ítélete érte utol a népek pusztító zsarnokát.
TK
