Becsület
Becsület Általános értelemben a valakiben meglévő értékes tulajdonságok, esetleg az illető kiemelkedő társadalmi helyzetének elismerése. A becsületesség tulajdonságának értékelése a becsület. Becsülete egyénnek és közösségnek (család, gyülekezet) lehet. Istennel kapcsolatban ez a fogalom összefonódik a »dicsőség, méltóság«, az emberekkel kapcsolatban pedig a »tisztesség« gondolatkörével.
Az ÓSZ a kábód = »dicsőség« és a gödóláh = »nagyság, méltóság« szavakat Istennek imádatot és engedelmességet kiváltó becsülete kifejezésére használja. Az ÚSZ is hangsúlyozza, hogy minden doksza = »dicsőség« és timé = »tisztesség« Istené. Ő méltó erre, s ezt a keresztyének liturgikus formulákkal fejezték ki (1Tim 1,17; 6,16).
Gyakrabban használja a B a becsület szót emberekkel kapcsolatban. A klasszikus g.-ben a timé szó melléknévi alakja emberekre vonatkoztatva azt jelentette, »becsült«, ha dologra használták, akkor »értékes«. Főnévi formában 41-szer, igeként 21-szer fordul elő az ÚSZ-ben, jelenthet »vételár«-at, »pénzösszeg«-et (1Kor 6,20) vagy szerepelhet a »megbecsülni« értelmében (Mt 27,9).
Becsülete lehet az egész emberi nemnek (Zsolt 8,5k), a férfinak, aki felelősségteljes tisztséget tölt be (1Móz 45,13); az asszonynak, aki gyermeket szül (1Móz 30,20), illendőképpen viselkedik a közösségben (1Sám 2,8-10). Az embernek nem magának kell keresnie a megbecsültetés külső jeleit (Lk 14,7-8;20,46), különösen ha a kölcsönös képmutatáson alapszik és ellentétes Isten jótetszésével (Jn 5,44). Van viszont Isten és emberek előtti becsületet kiváltó magatartás (Jn 12,26; Róm 2,29). Meg kell becsülni a hatalmat gyakorlókat (Zsolt 138,17 LXX; Dán 2,37; Jób 34,19 LXX; 2Móz 22,28; 5Móz 17,12; Mt 22,21; Róm 13,1-3; 1Pt 2,17). Ide tartozik még a szülőkkel, vénekkel szembeni tisztességadás (2Móz 20,12; Ef 6,1-2; 3Móz 19,32), a rabszolgának gazdájával szembeni tisztelete (1Tim 6,1). Sajátosan keresztyén vonás a házastársaknak egymás iránti kölcsönös megbecsülése, gyengédsége (1Kor 7,3; 1Thessz 4,4) meg a gyülekezeti tisztségviselők megkülönböztetett tisztessége (2Kor 4,1; 9,1).
A keresztyén ember becsületet ad azoknak, akiknek ez »jár« (Róm 12,10; 1Tim 5,3), ha viszont ő nem kapja meg valakitől, ez nem ok a kétségbeesésre (2Kor 6,8). Jézus is csak a halál és gyalázat elszenvedése után koronáztatott meg dicsőséggel és tisztességgel (Zsid 2,9; 12,2).
BJ
