Bizonyságtétel

Full text search

Bizonyságtétel A g. martüria »tanúvallomás«. Izráel Isten kijelentése és szabadítása alapján hittapasztalata nyomán tanúsította, hogy Isten az egyedül élő és rajta kívül nincs más. Izráel a tanúja annak, hogy Isten az egyedüli, a mindenek felett való Úr (Ézs 43,10.12). Isten igénye népétől az, hogy a vele való szövetségkötés szellemében hirdesse őt a maga életrendjével és beszédével a népek között (Ézs 55,3-5). Az Úr mellett való bizonyságtétel az egész nép, majd később különösképpen a próféták küldetése (ApCsel 10,43).
Az ÚSZ Keresztelő János küldetését úgy értékeli, hogy ő bizonyságtételre jött (Jn 1,7), annak a hírnöke, aki a kegyelem és az igazság közvetítője (Jn 1,14-18). Bizonyságtételének tartalma az, hogy Isten igaz (Jn 3,33) és igazságában az új szövetségkötés által kész részesíteni minden embert. Jézus mellett nemcsak emberi bizonyságtétel szólalt meg, hanem rendkívüli jeladás formájában az Atya (Jn 5,37), aki rá irányította népe figyelmét (Mk 1,9-11 par). Jánosnál nagyobb bizonyságtétel az Atya szava és azok a tettek, amelyeket az ő megbízásából végzett (Jn 5,36).
Jézusban a bizonyságtevő személye és a bizonyságtétel tárgya azonos (Jn 8,18), mert benne és általa az önmagát kijelentő Isten szól emberként népéhez és a világhoz, minden emberhez (Jn 8,14), aki azért jött, hogy bizonyságot tegyen az igazságról (Jn 18,33). Jézus Krisztus bizonyságtétele az ő elhívása és felhatalmazása alapján folytatódik tovább a Szentlélek ajándékát nyert tanítványai által (Jn 15,26; 20,21k; ApCsel 1,7k). A bizonyságtétel a tanítványok Lélek által hirdetett beszéde Krisztusról. Isten az emberi bizonyságtétel hitelesítője, ő igazolja az emberek, gyülekezetek mellette szóló beszédét (1Thessz 2,5.10; Róm 1,9; 2Kor 1,23; Fil 1,8; 2Kor 1,12; Róm 9,1; Gal 4,15; Róm 10,2; Kol 4,13; 3Jn 12).
LSK

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi