Borotva
Borotva Izráel körében kezdettől fogva ismert volt a borotválkozó eszköz. Józsefről tudjuk, hogy használta: egyiptomi szokás szerint megborotválták, mielőtt a fáraó elé vitték (1Móz 41,14). Izráelben nem volt mindennapos használati eszköz a borotva. A zsidó férfiak szakállt és bajuszt viseltek, s ezek rendben tartásához nyíró szerszámot használtak.
A borotválkozást általában nem tiltották és nem is tették kötelezővé, bizonyos esetekben azonban az eljárást törvény szabályozta. A nazireus fejét fogadalma alatt borotva nem érinthette (4Móz 6,5; Bír 13,5-6; 16,17; 1Sám 1,11), de ha a fogadalom ideje lejárt, akkor köteles volt megborotválkozni (4Móz 6,9; ApCsel 18,18; 21,24). A papoknak nem volt szabad arcukat, fejüket kopaszra borotválni (3Móz 21,5), de a megtisztult poklosnak egész testét meg kellett borotváltatnia (3Móz 14,9).
A haj, a bajusz és szakáll levágása, leborotválása olykor a szomorúság, a gyász kifejezése (Ézs 15,2; Jer 41,5; Ez 5,1; 27,31), máson véghezvive megcsúfoló büntetés (2Sám 10,4-5; Ézs 7,20). (Ld. még NÁZÍR).
