Cilicia

Full text search

Cilicia Kisázsia (Asia minor) DK-i tengerpartján, Ciprus szigetétől É-ÉK-re terül el. É-i és NY-i határa a Taurus-hegység, K-i határa pedig az Amanus-hegység, amely Szíriától választja el. Az ÓSZ Kóa vagy Keve néven említi. Innen és Egyiptomból vásárolt Salamon király harci lovakat (1Kir 10,28; 2Krón 1,16). A kereskedelem fontos bevételi forrás volt az itt lakóknak, hiszen itt vezettek át a Kisázsiát Szíriával összekötő utak. Fontos volt a mezőgazdaság is, amelyet a Taurus és az Amanus-hegység között elterülő termékeny síkságon folytattak. Ciliciának Kr. e. kb. 400-ig saját uralkodói voltak. Ekkor perzsa tartomány lett. Nagy Sándor halála után a Szeleukidák birodalmához tartozott. A Római Birodalom Kr. e. 103-ban tette provinciává. Pompeius itt is megszilárdította a rómaiak uralmát Kr. e. 67-ben. Egyik római helytartó éppen Cicero volt (Kr. e. 51-ben). A provincia fővárosa Tarsus, ahol Pál apostol született és nevelkedett (ApCsel 21,39; 22,3; 23,34). Mint a Római Birodalom hű polgárai a kor hellénisztikus műveltségét elsajátították. Pál apostol a megtérése utáni időben is ismételten időzött itt (ApCsel 9,30; 11,25).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi