Égtájak
Égtájak A természetben való tájékozódás céljából felvett irányok.
Az ÓSZ embere az égre nézett, ha tájékozódni akart. Az égbolt világító testei nem csak az időben segítettek eligazodni (1Móz 1,14), hanem a térben is. A tájékozódás többnyire ahhoz az irányhoz igazodott, ahol a Nap felkelt. Ezt jelzi a kelet szó (h. mizrah) jelentése is: napkelet, kelet, ami »elöl van«, ti. a tájékozódó ember előtt. Ennek megfelelően NY (h. ma aráb) »ami hátul van«, ahol a Nap lemegy, elenyészik. Balkéz felől van É (h. szöm'ól), jobbkéz felől D (h. jámin) Gyakran a szomszédos területek helyettesítették az égtájak nevét: K - a puszta, D - a negeb (Délvidék), NY - a tenger (Földközi-tenger), É pedig az elrejtettet is jelentette (cáfón). Kedvelt kifejezések az égtájak jelölésére: a föld négy széle (Ézs 11,12), az ég négy szele (Ez 37,9; Dán 7,2), a föld négy sarka (Jel 7,1). A négy szelet értelemszerűen többször négy égtájnak fordították (Dán 8,8; 11,4; Zak 2,10; 6,5).
