Figyel
Figyel Az érdeklődésnek és az érzékszerveknek huzamosabb ideig határozott ráirányítása, összpontosítása valakire vagy valamire. Így figyelte pl. ÉLI főpap a magában hosszasan imádkozó Annát (1Sám 1,12).
A figyelésnek jelentős szerepe van a megértésben, a megismerésben. Különösen áll ez az Isten kijelentésére és cselekedeteire (5Móz 32,1; Bír 5,3; Péld 4,1; Fil 3,17; Zsid 2,1; 2Pt 1,19). Ezek megismerése az ember számára élet-halál kérdése (2Móz 19,5; Zsolt 28,5). Istennek tehát igénye az emberrel szemben, hogy az figyeljen rá. Ennek az igénynek szilárd alapja viszont az a tény, hogy Isten maga szüntelen figyel az emberre, életére és dolgaira. Az arról szóló híradásokban nem mindig találjuk a »figyel« szót, de lényegében mindig ilyen jellegű cselekvés történik (2Krón 7,15; Jób 34,21; Zsolt 10,17; 14,2; 33,13.18; 34,16; 66,7; Jer 24,6; Hós 14,9; Ám 9,8).
Az a tény, hogy Isten mindenre figyel, természetszerűen határozott figyelmeztetés arra, hogy az ember dolgai közül semmi nem marad észrevétlen. Ennél azonban hangsúlyosabb a biztatás, hogy a szabadító Úr (2Móz 20,2) szeme és füle szüntelen az emberre irányul. Ennek áldásos voltát felismerve születnek buzgó imádságok Isten figyeléséért (1Kir 8,29; 2Kir 19,16; 2Krón 6,40; Neh 1,6; Zsolt 17,1; JSir 3,56).
Az emberekre figyelés nem ítélhető meg egyértelműen. Vannak olyan esetek, amikor jó és hasznos emberekre figyelni (Zsid 13,7), máskor meg az ellenkező magatartás a tanácsos, mert a figyelésnek a bűn útjára lépés lehet a következménye (Fil 3,17k).
KI
