Gyűlés

Full text search

Gyűlés Politikai, társadalmi vagy vallási közösségek összejövetele bizonyos döntések meghozatalára, közérdekű dolgok tudomásulvételére, fontos feladatok elvégzésére, kultikus cselekmények rendszeres megismétlésére.
Mivel a megfelelő B-i szavak: h. káhál, cédáh; g. szünagógé, ekklészia, egyúttal Isten népe ">GYÜLEKEZETét, az EGYHÁZat is jelentik, itt csak a »népgyűlés« értelmében tárgyaljuk a kifejezést. A g. nyelvben ez a szó a teljes jogú városi polgárok összejövetelét jelentette. Jogköréhez tartozott a beérkezett törvénymódosító javaslatok megtárgyalása, tisztségviselők választása, döntés a háború és béke, a szerződések megkötése és az anyagi ügyek kérdésében.
Az ÚSZ-ben az ApCsel 19,23-40 beszél el egy spontán, nem hivatalos népgyűlést, a szöveg azonban a »törvényes népgyűlés« (39) lehetőségét is megemlíti. Pál igehirdetésétől féltették az efézusi ÖTVÖSök fő jövedelemforrásukat: az ARTEMISZ istennő temploma kicsinyített másolatai készítését és eladását. Pál tevékenysége miatt előbb az ötvösök tartottak gyűlést (25), majd kiterjedt a zűrzavar az »egész városra« (29), és nagy tömeg gyűlt egybe. Ez azonban nem volt szabályosan egybehívott és határozatképes, vagyis törvényes gyűlés, a szöveg hol »sokaságnak«, hol »tömegnek« nevezi őket. Viszont a város jegyzője jelen volt (35) és ő biztatta a gyűlés résztvevőit arra, hogy az ötvösök törvényes gyűlésen (39), igaz népgyűlésen adják elő panaszukat.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi