Jaj, jajszó
Jaj, jajszó A B-ban gyakran használt fájdalmas felkiáltás, szenvedélyes érzelemkitörés. Különösen a prófétai igehirdetés, ítélethirdetés kísérője, legtöbbször bevezetője, rövid, hatásos érzelmi aláfestése az üzenetnek (Izráelnek szánva: Ézs 1,4; 3,11-13; 5,8-11; Jer 13,27; Hós 7,13; Ám 8,3; Mik 2,1; Hab 2,8-9; Zak 11,3; idegen népek ellen: Ézs 10,5; Jer 48,46; Ez 2,10; Zof 2,5; Hab 2,6.9). Jajjal kezdődnek a töredékekben fennmaradt izráeli gyászénekek is (1Kir 13,30; Jer 22,18; Ám 5,16). Ezzel indítják »sirámukat« a filiszteusok, mikor megrettentek (1Sám 4,8) és a Jeruzsálemet sirató könyv is (JSir 1-1; 2,1; 4,1). Isten ítéleteként hangzik a nyájat elszélesztő és veszni hagyó pásztorok felett (Jer 23,1; Ez 34,2), de jaj a bolond prófétáknak (Ez 13,3), a jogtalan rendeleteket hozó vezetőknek (Ézs 10,1).
Jézus is mondott »jaj-szavakat« több alkalommal. Boldogmondásai ellentéteként is felhangzanak az igehirdetésében (Lk 6,24-26). A prófétákéhoz hasonló céllal használja Ő is (Mt 11,21; 18,7; 26,24). Különösen fájdalmas ez a jaj-kiáltás a farizeizmus ellen (Mt 23,13kk), amint vezérmotívumként megújulva hangzik. A Jel-ben a 8,13-tól újra megújulóan hangzik a jaj-kiáltás (9,12; 11,14; 12,12; 18,10.16.19).
