Jóáház

Full text search

Jóáház 1. Jórámnak, Júda királyának legkisebb fia, aki Ahazjá néven uralkodott (2Krón 21,17; 22,1; ld. még AHAZJÁ).
2. Jéhú fia, Izráel királya (Kr. e. 814-798). Bátor, vitéz ember volt, aki jeles hőstetteket vitt véghez (1Kir 13,8). Vallási téren mindenben követte Jeroboámot, a Nebát fiát. Meghagyta Bételben és Dánban az aranyborjút. Szabad teret engedett a Baal-kultusznak, az Asérá-szobor is megmaradt Samáriában (2Kir 13,2.6). Isten ezért Arám kezébe adta őket. Hazáel kihasználta a trónváltozást, megtámadta Izráelt. Egészen Gátig eljutott, s elvette a tengerparti területet. Hazáel halála után fia, III. Benhadád, folytatta a támadásokat. Ezek nagyon súlyos következményekkel jártak: Jóáháznak mindössze ötven lovasa, tíz harci szekere és tízezer gyalogosa maradt. A nehéz helyzetben Jóáház az Úrhoz fordult. Isten meghallgatta, és szabadítót küldött. Megszabadultak Arám hatalmából, a nép visszatérhetett hajlékaiba. Arról nem tudósít a B, hogyan, ki által történt a szabadítás. Nyilván a 2Kir 6-7-ben leírtak, valamint az asszír királyok Arám elleni hadjáratai által enyhült Izráel helyzete. De a bálványozást a szabadulás után sem szüntette be. Samáriában temették el (2Kir 13,6.9). Fia, Jóás követte a trónon.
3. Jóáh főtanácsos apja (2Krón 34,8) Jósiás uralkodása idején.
4. Jósiásnak, Júda királyának, és Hamutalnak, Jirmejáhú leányának a fia. Amikor apja Megiddónál elesett a Nékó fáraóval vívott harcban, a nép őt tette királlyá. Valószínűleg ekkor vette fel Sallum helyett (1Krón 3,15; Jer 22,10kk) a Jóáház nevet. Huszonhárom éves volt, amikor trónra lépett, s mindössze három hónapig uralkodott (Kr. e. 609). Azt cselekedte, amit gyűlöl az Úr. Nékó fáraó Riblában megfosztotta trónjától. Fogolyként Egyiptomban halt meg (2Kir 23,31kk). Ezékiel sirató énekében fiatal oroszlánnak nevezi, aki szomorú véget ért, mert nem tért meg (Ez 19,1kk; 18,30kk).
NA

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi