Kalász
Kalász A pázsitfüvekre, így a gabonafélékre jellemző összetett virágzat. A virágzati főtengelyen (kalászorsó) csomónként egy (rozs) vagy több (árpa) kocsánytalan vagy nagyon rövid kocsányú kalászka (füzérke) helyezkedik el. Eredetileg csak a kenyérgabonaféléket nevezték kalászosoknak (h. 'ábib, sibbolim, mölilá, g. sztakhüsz). Izráelben az egyik hónapot (Ábib) a kalászról nevezték el. (Ld. IDŐSZÁMÍTÁS; NAPTÁR) A kalászban fejlődik ki, és érik be a maghozó füvek termése, amit Isten az ember eledeléül teremtett és rendelt (1Móz 1,11.29). Már az ősi kultúrákban megtalálható a kalászosok termelése. Tényként beszél róla az 1Móz 8,22 is. De a kalászban beérő mag az ember munkája mellett is Isten teremtő műve és ajándéka marad (Zsolt 104,14; Mk 4,28).
A törvény rendelkezése szerint az éhség csillapítására szabad volt kalászokat tépni (5Móz 23,26; Mt 12,1). Aratáskor az elszórt kalászokat a tulajdonos nem szedhette, vagy nem szedethette össze, mert ez a nincstelenek és a jövevények joga volt (3Móz 19,9; 23,22; 5Móz 24,19; Ruth 2,2.15k).
A kultuszban is fontos szerepe volt. A zsengeáldozatok között szerepel a »tűzön pörkölt« kalász is (3Móz 2,14). Az új termésből először Istennek kellett bemutatni az áldozatot, és csak azután kerülhetett az asztalra (3Móz 23,14).
Szimbolikus világa igen gazdag, s alapjaiban az élettel, az élet titkával és folyamatosságával kapcsolatos (1Móz 41,5k.25kk). Az érett kalász nem csak azt jelzi, hogy eljött az aratás ideje, hanem az utolsó ítéletre is figyelmeztet (Jóel 4,13 ; Jel 14,15). Az ÚSZ-ben egy ízben férfinévként is előfordul (Róm 16,9). (Ld. még ARATÁS)
