Kenet, ken, felken
Kenet, ken, felken Az izráelieknél a mindennapi és a kultuszi életben is szokásban volt az olajjal történő megkenés (h. semen, mór és másah, szuk; g. elaion, müron, nardosz és aleifo, khrió, khriszma). Az olajat tiszta vagy illatosított formában használták (2Móz 30,22kk). Előállításuk foglalkozásnak számított (2Móz 30,25; 1Sám 8,13; Mk 16,1).
A szépségápolás része volt a test illatos olajjal való megkenése (5Móz 28,40; Eszt 2,12; Énekek 1,3; 3,6; 4,10), amit csak gyász és bűnbánattartás idején hagytak el (2Sám 14,2; Mt 6,17). Megkenték a fejet (Zsolt 23,5; 133,2; Mt 6,17; Lk 7,46), a lábat (Lk 7,38; Jn 12,3), és az egész testet (Ruth 3,3; 2Sám 12,20; Eszt 2,12; Ez 16,9). Megkenték a betegeket és a sebesülteket is (Ézs 1,6; Mk 6,13; Lk 10,34; Jak 5,14; Jel 3,18).
A kultuszban is nagymértékben használták az olajjal való megkenést (h. semen hammisha, semen mishat qódes; g. khriszma). Megkenték a szent köveket (1Móz 28,18), a szent sátrat és tartozékait (2Móz 30,26kk) és az oltárt (4Móz 7,10). Felkente a királyt szolgálatba állításkor egy próféta vagy egy pap (vö. 2Kir 11,12). Ezáltal a király személye sérthetetlen lett, mivel az Úr felkentjének számított (2Sám 1,14; 12,7). Az Úr Lelke szállt rá (Ézs 11,2; 1Sám 10,1.6), szent ember lett (2Móz 30,29). Ezért a felkenetés a Lélek ajándékának a jele (1Kir 19,16; Ézs 61,1; Lk 4,18; 2Kor 1,21; 1Jn 2,20).
De ugyanígy felkenték a (fő)papokat (3Móz 4,3) és a prófétákat is (1Kir 19,16; Ézs 61,1). Az ÚSZ-ben Krisztus az Úr Felkentje: a legfőbb király, pap és próféta, mert az Úr Lelke van rajta (Zsolt 2,2; Lk 4,18; ApCsel 4,27; 10,38). A keresztyének is meg vannak kenve (2Kor 1,21; 1Jn 2,20).
VG
