Kenyér
Kenyér Árpa- és búzalisztből készített ennivaló (h. lehem, g. artosz), Izráel népének legfőbb tápláléka.
Míg a szegényebb néprétegek általában árpalisztből sütöttek kenyeret, a gazdagabbaknál, valamint kultuszi használatra a finomabb búzalisztből (Ez 16,13.19). A kenyérsütés a háziasszony, ill. a szolgálólány dolga volt, aki reggelente megsütötte az aznapra való kenyeret (vö. Mt 13,33).
Általában kelt kenyértésztából sütöttek, kovásztalan kenyeret csak kivételes esetben ettek (1Móz 18,6; 2Sám 13,6kk; Mt 13,33). Kemencében (3Móz 26,26) vagy egy felforrósított lapos kövön sütöttek. A kész, kerek kenyereket a közepükön lévő lyukon át egy rúdra fűzték fel (vö. Ez 4,16: »a kenyér botjának eltörése« = éhínség) vagy kosarakban tárolták (1Móz 40,16; 2Móz 29,3–23; Mt 14,20). Nem késsel szelték, hanem falatonként törték (vö. Ézs 58,7).
Az áldozati kultuszban is fontos szerepet játszott a kenyér (3Móz 23,17; 1Sám 21,5; 2Kir 4,42). Az egyiptomi menekülés emlékére kovásztalan kenyeret fogyasztottak a páskavacsorán, és kovásztalan volt minden, a kultuszban szereplő kenyér is (vö. 2Móz 12,15.20).
Az első keresztyének megtartották a zsidóságtól átvett étkezési szokásokat. A kenyér az úrvacsorai étkezésnek állandó része volt, míg a borról ezt nem lehet minden időben elmondani. A szereztetési igében előforduló artosz kifejezés egyaránt jelenthet kovászos és kovásztalan kenyeret (ld. ott). Csak az utolsó vacsora vitatott időpontjának meghatározásából lehetne megmondani, hogy kovászos vagy kovásztalan kenyeret ettek-e.
Jn 6,30kk-ben Jézus »mennyei kenyérnek«; 6,35.48-ban »élet kenyerének«; 6,51-ben »élő kenyérnek« nevezi magát.
VG
