Kerítés, kerít
Kerítés, kerít Az Izráel honfoglalása előtti korban a kánaáni városokat már általában (kő)kerítések, sáncok, megerősített kapuk védték (vö. Jer 34,7). Ezért mindig menedékül szolgáltak a környező, bekerítetlen falvak lakosságának (vö. 3Móz 25,31; Jer 4,5; 8,14; vö. Istennel összefüggésben: pl. Zsolt 89,15; 150,1; Péld 14,26; Náh 1,7; Jón 4,6). Innen érthető az ostromhoz nem szokott, nomád izráeli törzsek riadalma a nagyon erős városfalak láttán (vö. 4Móz 13,28; 5Móz 1,28; 3,5).
A honfoglalás után Saul király idejében kezdték körbekeríteni az izráeli városokat. A megerősített városok listája bizonyos mértékig értelmezi mindig Izráel védelmi rendszerét. Az idegenek és a vadállatok kártevései elleni védekezésül kőfallal kerítették be a szőlős- és gyümölcsöskerteket is (5Móz 11,10; 1Kir 21,2; 2Kir 25,4; Zsolt 80,13; Eszt 1,5; Énekek 4,15; Jn 18,1; 19,41; Mt 21,33).
A Zsolt 80,13 Izráel nemzeti pusztulását (talán az É-i országrész elleni asszír támadásról van szó: Kr. e. 722) a bekerített szőlőskert falainak lerombolásával példázza. Ezután szabadon nyomulhattak be az idegenek a szőlőskertbe (= Izráel).
A nagy vacsora példázatában a szőlőskertek kerítéséig küldi ki az úr a szolgáját (Lk 14,23). Jézus a Gecsemáné-kertbe ment tanítványaival halála előtt (Jn 18,1), eltemetése is egy bekerített temetőben történt (Jn 19,41; vö. 2Kir 21,18).
A messiási korban Jeruzsálemet bekerítetlenül fogják hagyni, mivel maga Isten lesz a város kerítése (Zak 2,4.5).
