Közösség H. haburáh, g. koinónia. Az ÓSZ-ben a közösség elsősorban Isten népének, Izráelnek a közösségét jelenti. Az egyes tagokat egybeköti a közös származás, a közös nyelv, a közös hit és kultusz, a közös hagyomány és a közös törvény. Bár az idegeneket külön törvények védték, ők mégsem lehettek a népközösség teljes értékű tagjai. A közösség érzésének a legősibb tudata a nagycsaládban, a nemzetségben és a törzsben maradt fenn. Az ilyen elemi közösségek saját tagjaikat együttesen védték (vérbosszú, levirátus-házasság), egy tag vétke viszont kihatással volt az egész közösségre (Józs 7; Bír 19–20).
Ez az ősi közösségtudat még az ÚSZ világában is fennmaradt, pl. amikor egész háznépeket kereszteltek meg (ApCsel 16,15.33; 18,8). De ugyanígy összekötő kapocs volt az asztalközösség is, amelyet Krisztus tanítványaival és a bűnösökkel egyaránt gyakorolt. A közösség teológiailag leglényegesebb formája azonban az Istennel, ill. Krisztussal való közösség (1Kor 1,9; 1Jn 1,3.6). Ez a közösség az ÓSZ-ben még ismeretlen. Az áldozatot bemutató ugyan közösségben érezte magát Istennel az áldozati lakoma idején, Krisztus által azonban egy magasabb rendű közösségi forma valósult meg. Az egyház azoknak a közössége, akiket egy hit egy reménység, egy keresztség, egy Úr és egy Lélek köt egybe a szeretet kötelékével (Ef 4,4kk). A hívők »Krisztusban« egyetlen családot alkotnak, akik egymásnak testvérei (ApCsel 2,29). Ebben a közösségben megszűnik mindenféle ellentét (zsidó – g.; szabad – rabszolga, férfi – nő, vö. Gal 3,28). A szeretetlakomán, az úrvacsorában és az imádságban lehet megélni ezt a közösséget (ApCsel 2,42; 1Kor 10,17) amely megmutatkozik mások anyagi terheinek átvállalásában és a szent csók gyakorlásában (Róm 16,16; 1Kor 16,20). (Ld. még KRISZTUS TESTE; EGYHÁZ)
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.