Legitimáció Minden tisztség, méltóság, tekintély, ill. hagyomány, tanítás vagy üzenet átadása bizonyos legitimációt követel. Ez a tétel egyformán érvényes a próféták, Jézus Krisztus és az apostolok tekintélye esetében. A prófétai követformula (pl. Jer 13,1: »ezt mondta nekem az Úr«) arra utal, hogy a próféta nem saját üzenetét tolmácsolja. Jézus tekintélyének alapja az ÓSZ-i »Isten embere«-gondolat ('ís háelóhím, vö. pl. 5Móz 33,1; 1Kir 17,18; 1Sám 9,6kk; Neh 12,24): méltósága onnan van, hogy ismeri Isten szándékait (pl. Mt 5,22; 11,27). AMk 9,2kk par szerint Jézus kétségtelenül Isten Fiának bizonyult. Ezt az első gyülekezet vezetői (Péter és társai) megtapasztalták Jézus megdicsőülése alkalmával, akiknek a tekintélye ezáltal szintén növekedett. A korai keresztyénség első időszakában ui. a tekintélyteremtés egyetlen módja a kijelentésben való részesedés. Pál apostol tekintélyének legitimációja a krisztofániák által történt meg és ez elválaszthatatlanul összekapcsolódott a Jézus feltámadásáról szóló bizonyságtétellel (1Kor 15). Jézus legitimitásának kérdésére ui. végérvényes választ azzal adott Isten, hogy feltámasztotta őt a halálból. Az apostoli igény legitimációjának sajátos dokumentuma a 2Kor: nem emberi ajánlólevelek hitelesítik Pál apostolságát, hanem az, ha a gyülekezet Krisztus gyülekezeteként él (2Kor 3,1kk).
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.