Megelevenedés, megelevenítés
Megelevenedés, megelevenítés H. h-j-h (piélben és hifilben); g. zóopoeió, zóogoneó.
Az ÓSZ alapvető hitvallásához tartozik, hogy Isten életnek és halálnak Ura: Az Úr megöl, és megelevenít, sírba visz, és felhoz onnét« (1Sám 2,6). A megmentett ember így vall Istenről: »Sok nyomorúságot és bajt láttattál velem, de újra megelevenítesz, még a föld mélyéből is újra felhozol engem« (Zsolt 71,20). Isten népét is életre kelti (vö. Ezsd 9,9; Ez 37,3.5k.9k.14). Az ÓSZ-i feltámasztási történetek mind Isten hatalmát bizonyítják (vö. 1Kir 17,22; 2Kir 4,35; 13,21; Ézs 26,17.19). Az ÓSZ emberének kérdésére (»Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni?« - vö. Jób 14,14) az ÓSZ már halovány választ tud adni (Dán 12,2).
Az ÚSZ-ben csak szótériológiai értelemben használatos a kifejezés. Isten az, aki megelevenít (Jn 5,21; Róm 4,17; 8,11), vagy pedig Jézus Krisztus (Jn 5,21; 6,63; 1Kor 15,22.45). Túlnyomórészt a halottak feltámadását jelenti (Jn 5,21; Róm 4,17; 1Kor 15,22.45; 1Pt 3,18), de tartalmaz asszociációkat a teremtéssel kapcsolatosan is (Róm 4,17). Az istentelen megigazítása ugyanis olyan, mint a halottak feltámadása és egyúttal creatio ex nihilo. Ebben a tételben a páli reménység univerzális dimenziója is megfogalmazódik. Az új teremtés már elkezdődött (vö. 1Kor 15,35-45). A vetés és a sarjadás között ott van a halál, de a növény élete az új életet jelenti (36. vers). Az »első Ádám« élő lény (pszükhé zósza), azaz annak a teremtésnek a reprezentánsa, amely a bűnnek szolgál. Az »utolsó Ádámmal« azonban megkezdődik az ÚJ TEREMTÉS: Krisztus az, aki megelevenít (1Kor 15,45), a törvény nem képes erre (Gal 3,21), csak ítéletet, halált tud adni (2Kor 3,6). Igaz ugyan, hogy »életre adatott« (Róm 7,10), de szükséges, hogy előbb Krisztus szabadítson fel.
