Megszégyenítés
Megszégyenítés H. bós, g. aiszkhünó. A megszégyenítés azt az objektív tényállást fejezi ki, amelynek a szubjektív oldala a megszégyenülés, szégyenkezés. Csak nagyon kevés esetben lehet a kifejezés objektív és szubjektív szempontjait szétválasztani egymástól. Így pl. amikor az egyéni panasz alkalmával valaki belátja bűnét és szégyenkezve pironkodik (Jer 31,19; 51,51), vagy pedig amikor az ellenség megszégyenítéséről, azaz elpusztításáról van szó (Zsolt 44,8; 119,31.16; Péld 29,15). A vallásos szóhasználatban inkább ez az objektív szempont a jelentős. Az ellenség miatti panaszban a zsoltáros az ellenség elpusztítását kéri és azt, hogy ő maga ne pusztuljon el (Zsolt 6,11; 35,4.26; 40,15; 70,3; 71,13.24; Jer 17,13.18; Ézs 26,11). Emellett az Istenbe vetett bizalom is megszólal (Zsolt 22,6; 25,2k.20; 31,2.18; 69,7; 71,1). A kultuszi szóhasználatból átkerült a kifejezés az ítéletet hirdető próféciákba. A próféták egyformán használják Izráel és az idegen népek elleni próféciákban (Ézs 1,29; 19,9; 41,11; 45,17.24; 49,23; 54,4; 65,13; 66,5; Jer 15,9; 20,11; Ez 16,63; 32,30 stb.). (Ld. még SZÉGYEN, SZÉGYENKEZIK)
