Narratív szöveg

Full text search

Narratív szöveg SZÖVEGLINGVISZTIKAi szakkifejezés. Egy-egy kompozíción belül különböző szövegfajták határozhatók meg, amelyeknek az ismerete az értelmezés szempontjából nagy jelentőségű. A szöveglingvisztika megkülönböztet deskriptív, narratív, expozitórikus, argumentatív és instruktív szövegeket, és egyúttal meghatározza e szövegek műfaji sajátosságait. A narratív szövegek elbeszélő szövegek, azaz a szövegek alapjául egy cselekmény szolgál. A cselekmény szereplői személyek: emberek vagy megszemélyesített lények. Csak az elbeszélésbe beágyazott nem narratív, deskriptív mondatok nem említenek személyeket.
Az elbeszélő szövegekben alkalmazott legáltalánosabb cselekményformáló eszközök: az ismétlés, az antitézis, a gradatió (fokozás) és a parallelizmus. Ezekhez társulnak még a mondatok elején lévő időmeghatározások. Így pl. a Mt ev-ban az »amikor« (tote) gyakran egy új szakaszt vezet be, és gyakran találkozunk ilyen fordulatokkal is: »abban az időben« stb. Mk 6,17-29 jól illusztrálja az ÚSZ-i elbeszélések jellemzőit. Lukácsra a »történt pedig« kifejezés a jellemző. Az elbeszélő szövegek egészen archaikus formáját őrizték meg a szinoptikus apokalipszisek. A már említett Mk 6,17kk-ben a narratív technika megoldásait jól lehet tanulmányozni. Az egyes részeket »és«-sel (kai) köti össze az ev írója. Az »azután« (euthüsz) mindig valamilyen új cselekmény kezdetét, vagy az esemény egy-egy döntő fordulatát jelzi (az említett szövegben a 25. és 27. v.). Az ábrázolás (22-26. v.) meglehetősen részletes, míg a zárórész rövid. A súlypont tehát nem Keresztelő János mártíriumán van (mint pl. a syn-ok passióábrázolásaiban), hanem a király könnyelmű ígéretén és az asszonyi cselszövésen. A tíz szűzről szóló példázat (Mt 25,1-13) bevezető részében különbséget kell tenni felirat (25,1) és expozíció (25,2-4) között, amely a leírás (2. v.) és a cselekmény (3. v.) egymáshoz kapcsolásával teremt feszültséget. Ezután következik az 1. egység, amelyet a többi egységhez hasonlóan genitivus absolutus (5. és 10. v.), ill. időmeghatározás (6. és 11. v.) vezet be. Jellemzőek a 10. v. mozgást kifejező igéi (elmentek-megjött-bementek). Amint az esemény feszültté válik (11. v.), az elbeszélő praesensre vált át. Hangsúlyos az első megszólalás a 6. v.-ben (»Íme, a vőlegény« - vö. a tékozló fiú példázatában a fiú első megszólalását, Lk 15,21). Az egész elbeszélést az okos és balga szüzek ellentéte határozza meg, a vőlegényről csak az elbeszélés elején és végén esik szó. Az első főegység a 2.-at készíti elő, a vőlegény és a balga szüzek közötti párbeszédet. Ez a párbeszéd aztán minden további cselekményt helyettesít. A zárómondatot az »ámen«-bevezetés emeli ki.
A szöveglingvisztika komolyan vizsgálja a narratív szövegek elbeszélőjének szerepét. A kérdések arra vonatkoznak, milyen mértékben kommentálja az eseményeket, milyen ismeretei vannak a további eseményekről (amikor pl. a főszereplő egyedül van, a részt vevő személyeknek milyen belső gondolatai vannak stb.). Fontos számukra az elbeszélő önértékelése, hogyan látja a kort, az idői viszony az elbeszéléshez. Ha az elbeszélő olyan dolgokról tudósít, amelyet maga is látott, akkor autobiográfikus vagy testimoniális elbeszélésről van szó (pl. ApCsel 26,4-22), ha pedig az elbeszélő a szöveg narrátorával nem azonos, akkor auktoriális vagy objektív elbeszélésről van szó (ilyenek pl. az ev-ok).
VG

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi