Názír
Názír A názírok Istennek szentelt férfiak vagy nők voltak, akik valami okból meghatározott időre fogadalmat tettek arra, hogy a szokásostól eltérő módon és mértékben szolgálnak Istennek. Életmódjukat, magatartásukat a törvény pontosan szabályozza (4Móz 6, l-21). A názírfogadalom kötelező tartózkodást jelent a szőlőtől és a szőlőből készült étel, italtól; eltilt a borotva használatától, valamint a halott érintésétől. A tilalmak megszegésével a törvény csak az utóbbi esetben számol: a váratlan haláleset miatt tisztátalanná lett názírnak a megtisztulás és újrakezdés lehetőségét biztosítja (4Móz 6,9-12).
A názírság idejének leteltével pontosan előírt áldozatokat kell bemutatni. Ezek sorába tartozik a haj lenyírása s a lenyírt hajnak a hálaáldozati oltáron való elégetése.
A törvény előírásai mintegy a názírság kereteit jelentették. Ezeken túl minden názírnak egyéni fogadásai voltak.
A törvény csak meghatározott időre szóló názírfogadalomról tud, a gyakorlatban előfordult egész életre szóló fogadalom is: Sámsont és Sámuelt szüleik egész életükre az Úrnak szentelik (Bír 13; 1Sám 1,11).
Ám 2,11-12 a názírokat a prófétákkal együtt említi s ez arra enged következtetni, hogy jelentős »közéleti« szerepük volt a választott nép életében.
A názíreusi gyakorlat az újszövetségi korban tovább élt. A farizeusi tanítás harminc napban állapította meg a minimális időt.
Keresztelő János életfogytiglan názírnak látszik (Lk 1,15), bár csak a bortól való tartózkodás életmódjának jellemzője.
Priszcilla és Akvila názírsága (ApCsel 18,18) kérdéses, mert esetükben a haj templomban való levágása és az áldozatbemutatás hiányzik. Elképzelhető, hogy szokássá lett valamiféle »részleges« názírság.
Pál Jeruzsálemben valóban názírokkal kerül kapcsolatba. Ez a kapcsolat a törvényhez való hűséget van hivatva bizonyítani (ApCsel 21,23-26). Az eredménytelenség nem az apostolon múlt.
KI
