Polgár
Polgár 1. Általános értelemben. Az ókorban valamely nép, ország, birodalom, város, közösség teljes jogú tagját nevezték polgárnak (g. politesz, lat. municeps). A B ebben az értelemben beszél polgárokról, s nem a modern társadalomtudomány fogalmai szerint.
2. Az ÓSZ-ben. Az ÓSZ-ben a polgár fogalmát többnyire a h. 'ezroh szó fejezi ki, jelentése: az ország szülötte, bennszülött (2Móz 12,19; 3Móz 16,29; 17,15; 18,26; 23,42). De nem csak az országhoz, azaz az ígéret földjéhez kellett tartoznia, hanem Izráelhez is. Teljes jogú polgárok csak izráeli szülők gyermekei lehettek. Az 'ezroh ellentéte a jövevény, az idegen (h. gér). A jövevény, idegen csak úgy lehetett teljes jogú izráeli polgárrá, ha körülmetélkedett. A körülmetélkedés által az idegen olyan lett, mint az ország szülötte (2Móz 12,19).
3. Az ÚSZ-ben. Néhány esetben általános értelemben is előfordul: a tékozló fiú a vidék egyik polgárához szegődött el disznókat legeltetni (Lk 15,15); a minákról szóló példázatban a polgártársak nem akarták, hogy az említett nemes ember király legyen felettük (Lk 19,14); Pál apostol öntudatosan vallja, hogy Cilicia nevezetes városának: Tarzusznak a polgára (ApCsel 21,39); a Zsid 8,11-ben is a politesz szerepel. Az Ef 2,11kk-ben Pál apostol a Krisztusban kapott kegyelem, Izráel és a pogányok, illetve a pogányokból lett keresztyének új kapcsolatának megvilágítása során használja. Régen a pogányok Izráel társaságától idegenek voltak. Ahhoz, hogy polgártársakká legyenek, zsidóvá kellett lenniök a körülmetélés által. Aki hisz Jézusban, annak nem kell zsidóvá lenni. A Jézus Krisztusban hívő pogányok már nem idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek (Ef 2,19). Természetesen ez fordítva is igaz: a zsidónak sem kell megtagadni zsidóságát, ha elfogadja Jézust Krisztusnak. Ez a bibliai igazság a történelem során elhomályosult. A keresztyén Isten országának a polgára (Fil 3,20), s ehhez méltóan kell élnie (Fil 1,27).
NA
