Rajongás
Rajongás H. qincáh, g. zélosz. Jelentése: túlfokozott vallási szenvedélyesség. A fogalom Izráel történetének korai szakaszában az izráeli istenhit kizárólagossági igényét és Istennek az embereket teljességgel igénybe vevő szentségét foglalta magába (vö. 2Móz 20,5; 34,14; 5Móz 6,14). Isten féltékeny szeretettel őrködik a népével kötött szövetség fölött. Isten féltékeny szeretetéhez hasonló elkötelezettséggel kell tevékenykedniük a papoknak (4Móz 25,7kk), a prófétáknak (1Kir 19,10) és a kegyeseknek is (2Kir 10,16; Zsolt 119,139). A környező népek termékenységi kultuszaival folytatott küzdelemben a prófétai szóhasználatban a fogalomhoz mindig valami fenyegető hang is társult (Ez 5,13; 16,38), és majd csak a fogság utáni időben válik a fogalom pozitívabb csengésűvé (Ézs 59,15kk; Zak 1,14).
Az intertestamentális kor zsidóságában a rajongás elsősorban nacionalista jellegű vallásos fanatizmust jelent, amelyből később kisarjad a politikai zélótizmus.
Az ÚSZ-ben Jézus kegyességi élete a prófétai rajongás néhány vonását mutatja (Jn 2,17). Pál apostol a megtérése előtt ugyancsak rajongó volt (Gal 1,14; vö. ApCsel 22,3). Jézus Krisztus megismerése után azonban ezt a hatalmas energiát a gyülekezetek szolgálatába állította (Gal 4,17), nagy szeretettel őrködve a gyülekezet hitének tisztasága fölött (2Kor 11,2). (Ld. még BUZGALOM)
