Recipiens
Recipiens SZÖVEGLINGVISZTIKAi szakkifejezés. Arra utal, hogy az irodalmi szövegek (közöttük az ÓSZ és az ÚSZ is) nem önmagukban álló egységek, hanem részei az emberek vagy embercsoportok közötti kommunikációs folyamatoknak. Irodalmi szövegeket azért alkotnak, hogy a későbbi korszakokban is hassanak és felolvasás stb. által reprodukálhatóak legyenek. A szerző oldaláról nézve az irodalmi szöveg a nyelvi lehetőségek tárházából való válogatás eredménye és az a célja, hogy hasson, ill. sikere legyen a befogadó oldalán. Ezt a befogadót/olvasót/hallgatót nevezi a szöveglingvisztikai terminológia recipiensnek. A siker, ill. a befogadás hatásossága érdekében a szerző több eszközt is alkalmazhat (pl. a 2. személyű fogalmazás közvetlenül szólítja meg a recipienst).
Mivel minden recepció perspektivikus, ezért az irodalmi szövegek lehetővé teszik a recipiens számára az alkotó módon történő átvételt. Az irodalmi szöveg és a recipiense nem izoláltan állanak egymással szemben, hanem a közösség és a helyzet kontextusában. Az ÓSZ-et például az ősegyház nem »tisztán« és »közvetlen« módon olvasta és értette, hanem természetesen a kortárs írásmagyarázati tradíciók keretén belül. Nem lehetséges tehát egyszerűen felvetni az »ÓSZ értelmezése az ÚSZ-ben« kérdést, hanem először számolnunk kell a kortárs írásmagyarázati módszerekkel. Az irodalmi szöveg esetében természetesen számolnunk kell a szerzővel is, aki a hagyomány és a konvenciók gazdagságából válogatta ki a számára fontos anyagokat. A szerző és a recipiens közötti viszony azonban nem dialógus jellegű, hanem a cél az, hogy a szerző által képviselt üzenet megérkezzék a címzetthez. Természetesen a recipiens nem minden esetben meghatározó eleme a szöveg hatékonyságának. Minden bizonnyal döntő fontosságú az apellatív jellegű parainézisek esetében, míg egy-egy himnusz hatékonyságát elsőrenden a forma biztosítja, az aitológiai legendák esetében pedig a fennálló intézmény igazolása adja a szöveg jelentőségét. (Ld. még RECEPCIÓ)
VG
