Roboám

Full text search

Roboám A név jelentése: kiterjedhetett volna a nép.
Salamon király fia és utóda. Anyja az ammonita Naamá. Uralkodásának kezdetén szakadt ketté az ország, amiben döntő szerepe volt. A sikemi országgyűlésen még ő lehetne király atyja után, de Isten már ekkor másként döntött népe sorsa felől Salamon bálványozása miatt (1Kir 11,26-40). A lehetőség azonban még Roboám kezében volt, hogy elfogadja a nép feltételeit, de nem az idősek tanácsára hallgatott, hanem a fiatalok öntelt javaslatát fogadta el. Így következett be a 10 törzs elszakadása (1Kir 12,1-17; 2Krón 10,1-17). Sikertelen próbálkozás volt az elszakadtakat uralma alá hajtani akár felügyelője, Adorám (1Kir 12,18; Hadóram 2Krón 10,18), akár a Júdában toborzott sereg által. A fegyveres támadás megindításától Semajá próféta tartotta vissza (1Kir 12,21-24; 2Krón 11,2-4). Így csak a D-i részen uralkodott 17 évig (Kr. e. 931-914). Uralkodása 5. évében Sisák, egyiptomi fáraó pusztította országát. Akarkemisi templom falán örökítették meg a fáraó hódításait. Roboám Isten ítéleteként fogadta el, bűnbánata következtében Isten nem adta a fáraó kezébe, de súlyos adót kellett fizetnie (1Kir 14,21-26; 2Krón 12,1-12). Kiépítette országa védőrendszerét főleg D-DNY felé (2Krón 11,5-10). Jeroboámmal élete végéig harcban állt. A Dávidnak adott ígéret benne tovább ment (Mt 1,7).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi