Romlandó
Romlandó H. s-h-t, g. ftheiró. A fogalom szó szerinti értelme: az, ami elavul, szétbomlik, elpusztul, tönkremegy. Mindaz, ami ennek a teremtett világnak a tartozéka, egyszer elmúlik, semmivé lesz. A zsoltáros szerint föld és ég elpusztul, megavul, mint a ruha, de Isten megmarad (Zsolt 102,16k; vö. Zsid 1,10kk). Jeremiás próféta a tönkrement lenvászon övről mondott példázatával szemléltette a Júdára és Jeruzsálemre jövő pusztulást (Jer 13,7). Jézus az igazi kincset szembeállítja az avuló erszénnyel, és a benne lévő kinccsel, amit a tolvaj ellophat, a moly megemészthet (Lk 12,33; vö. Mt 6,19kk).
A kifejezés több alkalommal használatos az ember mulandó, halálba hajló voltával kapcsolatosan. Az ember halandó (fthartosz, vö. Róm 1,23), míg Isten »halhatatlan« (afthartosz, vö. Róm 1,23). Pál apostol akkor sem csügged, ha a külső embere megromlik is, mivel a belső ember folyamatosan újul napról napra (2Kor 4,16). Tud ugyan arról, hogy testünk romlandó, de tud arról is, hogy ennek a romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie. Amikor ez megtörténik, akkor lesz teljes a diadal a halál fölött (1Kor 15,51-54). Az 1Pt 1,18k szerint nem veszendő dolgokon váltattunk meg (aranyon, ezüstön), hanem Krisztus vérén. Ezért nem romlandó magból születtek újjá a keresztyének, hanem romolhatatlan magból, ami az Isten igéje (1Pt 1,23). Erre utal Pál apostol, amikor arról szól, hogy a teremtett világ is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából (Róm 8,21; vö. 1Kor 15,50; Gal 6,8).
Ha valaki az Isten templomát, azaz a testet megrontja, azt megrontja Isten (1Kor 3,17). Az 1Kor 15,33-ban lévő Menandrosz-idézet (»a jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!«) arra utal, hogy az emberi erkölcs is megrontható.
