Sáfár
Sáfár Ma már inkább csak a B-i, egyházi, ill. irodalmi nyelvben élő szó. Jelentése: ház- és vagyongondozó, felügyelő - ennyiben tehát szolga, beosztott; ugyanakkor a fogalomhoz hozzátartozik az is, hogy bizalmi beosztás, a gazda és sáfára között feltétlen bizalom van.
Józsefet nevezik így Egyiptomban (1Móz 39,4); neki is van házában felügyelője (1Móz 43,16; bár ez nem ugyanaz a szó a héberben).
Az ÚSZ-ben Jézus példabeszédeiben jó és rossz sáfár egyaránt előfordul (Lk 12,42; 16,1). Isten szolgáinak is sokszor jelzője ez a szó: az apostolok Isten titkainak sáfárai (1Kor 4,1); a püspök is Isten sáfára (Tit 1,7); a keresztyének Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai (1Pt 4,10).
