Sír, sírbolt
Sír, sírbolt H. qeber; g. mnéma. Temetkezési hely. A nomád életet élő izráeliek a hegyvidékes Kánaánban barlangokba temetkeztek. Ezek általában családi tulajdonban voltak és hosszabb időn át a család temetkezési helyéül szolgáltak (1Móz 23,9). A halott mellé lámpát, ill. élelmiszert, vizet helyeztek. Gyakran mesterséges barlangokat is készítettek, és a halott számára a barlangon belül fülkéket képeztek ki. A temetés alkalmával a korábbi halottak csontjait a barlang hátsó részében gyűjtötték össze és az új halottat elhelyezték a fülkében. E temetkezési módnál nem voltak feliratok az egyes halottak megjelölésére, mivel itt az volt a fontos, hogy a halott atyáinak maradványaihoz gyűjtessék (ld. pl. 1Móz 25,8). Az egyéni temetkezés szokása csak az intertestamentális korban kezd elterjedni. Ilyenkor a maradványokat ossuáriumba (csontokat tartalmazó ládába) helyezték. Csak a római korban terjedtek el az íves kiképzésű sírok, az ún. sírboltok. A qumráni gyülekezet halottainak földbe való eltemetése különleges temetkezési formának számított.
A sírboltok bejáratát nagy kőhalommal zárták le. Csak a késő hellénista korban terjedtek el a nagyméretű zárókövek, amelyeket a bejárat felé lejtő vájatban gördítettek a sír szájához. Jézus sírját is egy ilyen kő zárta le (Mt 27,60; Jn 19,41). (Ld. még TEMETKEZÉS, TEMET)
