Só
Só H. melah, g. halasz. A só Palesztinában bőségesen előfordul, és a B-i földrajzi nevek is gyakran utalnak a só gazdag előfordulására: Sós-tenger, Sós-völgy, Só-város (1Móz 14,3; 2Sám 8,13; Józs 15,2). A Holt-tenger (Sós-tenger) déli partján sóhalmok sorakoznak, amelyekből régebben a sót nyerték. Másik módszer a sókitermelésre az volt, hogy a Holt-tenger vizét lepárolták.
A sóhoz és annak hatásához kétféle tapasztalat is kapcsolódott. Egyfelől a terméketlenség, az életet, a növényzetet elpusztító ereje, amelyet jól láthattak a Holt-tenger környékén. Az ilyen vidék átkozottnak számított (5Móz 29,22kk; Ez 47,8). Isten büntetése volt az, ha egy virágzó vidék sós pusztasággá vált (Zof 2,9). Az ókori hadviselés szokásához tartozott, hogy ha az elfoglalt várost végleg el akarták pusztítani, akkor nemcsak lerombolták, hanem földjét sóval bevetették, hogy abban ne teremjen semmi (Bír 9,45).
Másfelől ismerték és használták a só ízesítő és tartósító hatását. Felhasználták ezért az ételek fűszerezéséhez (Jób 6,6). Az áldozatbemutatáshoz hozzátartozott az étel, ill. az áldozat megsózása (3Móz 2,13; Ez 43,24); az Úrnak szentelt illatszer is tartalmazott sót (2Móz 30,35). Nem valószínű, hogy ennek oka abban lenne keresendő, hogy az áldozatot az Úr számára élvezhetővé kellett volna tenni, értelme inkább az, hogy a só megóvja a bomlástól, és így a tisztátalanná válástól az áldozatot. A sónak ugyanez a megőrző szerepe található meg a 4Móz 18,19 és 2Krón 13,5-ben, ahol az Úr és Izráel, ill. Dávid közti szövetség ún. »só-szövetségnek« neveztetik, amelyik örökké tart, nem romlik meg soha. Az ókori K-en a szövetségkötésnél a sónak jelképes értelme volt, a szövetségi hűségre és a békére utalt. Szokásban volt még az újszülött gyermek testének sóval való megdörzsölése is, ill. sós vízzel történő lemosása (Ez 16,4). Ebben is és Elizeus tettében is (2Kir 2,20) a sónak tisztító és megőrző funkciója játszhat szerepet. Az Ezsd 4,14-ben szerepel a »palota sójával sózunk« kifejezés. Ez nem csak arra utal, hogy ők a palota, a király alkalmazásában állnak, hanem a közös sófogyasztás szövetségre való lépést is jelent (3Móz 2,13), elkötelezni magát a másik mellett.
Jézus sóról mondott példázata (Mt 5,13; Mk 9,50; Lk 14,34) magában foglalja, amiről az előbb a só jó tulajdonságai kapcsán szó esett. A só megsótlanodása pedig úgy lehetséges, hogy itt nem tengerből lepárolt finom sóról, hanem bányászott kősóról van szó, amely sokféle más anyagot is tartalmazott. Nedvesség hatására a só kioldódott belőle, és ami megmaradt, az ételízesítés szempontjából már használhatatlan volt. A tűzzel való megsózatás (Mk 9,49) az áldozat megsózására emlékeztet. A keresztyén ember élete áldozat Isten számára, és ahogyan az áldozatot megsózták, úgy »sózza meg« Isten is a keresztyének életét tűzzel, ami jelentheti a megtisztulást vagy a megpróbáltatást.
SzL
