Szikárius

Full text search

Szikárius Zsidó szabadságharcos szekta tagja. Sokáig a ZÉLÓTÁKkal azonosították őket, ez azonban nem állja meg a helyét. Eredetük és maguk adta elnevezésük nem ismert, történetük vége a homályba vész. A szikárius nevet a rómaiak adták nekik Kr. u. 50 körül, a sica nevű kis tőrről, amelyet ruhájuk alatt hordtak, s amellyel politikai jellegű orvgyilkosságokat követtek el.
Josephus Flavius zsidó történetíró több helyen ír a szikáriusokról. E beszámolók nem mentesek az ellentmondásoktól, de belőlük rekonstruálható a szekta ideológiájának lényege. E szerint a szikáriusok tanításaikban a FARIZEUSOKhoz közel állanak, a messiási váradalmakat illetően is, de egyetlen földi királyt sem ismernek el úrnak (tehát sem a zsidó trónon ülőt, sem a római császárt), és nem fizettek tributumot. A szekta tagjai Isten királyságát erőszakkal akarták kikényszeríteni, és ennek érdekében a nyílt felkelés mellett a gerillaharcot és az orvgyilkosságot is felhasználták, sőt az öngyilkosságot is, amelyet a végső kifejletet siettető engesztelő áldozatnak tekintettek. ApCsel 21,38 beszámol egy szikárius felkelésről, amelynek vezetésével Pált gyanúsították.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi