Teremtmény
Teremtmény Az 1Móz 2,7 szerint Isten az embert a föld porából teremtette, majd életet lehelt belé. A Zsolt-ban, Jób-ban, Préd-ban újra előjön ez a gondolat: az ember porból lett (1Móz 2,7; Jób 8,19; Préd 3,20), és por marad egész életében (1Móz 3,19; Zsolt 103,14; Préd 12,7). A föld pora életének alapja (Jób 4,19): ide tér vissza (Zsolt 22,30; Préd 3,20; Jób 7,21; 17,16; 20,11; 21,26) és megint por lesz (1Móz 3,19; Jób 10,9; 34,15; Zsolt 104,29). Az ember mulandó és ez Isten irgalmasságát váltja ki.
Jézus igehirdetésében az ember elsőrenden Isten teremtménye. Isten ura a mennynek és a földnek (Mt 11,25; Lk 10,21), ő mindenható (Mk 14,36a). Teremtői jósága megmutatkozik abban is, hogy napját jókra és gonoszokra egyaránt felhozza (Mt 5,45). Az ő akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le fejünkről (Mt 10,29kk). Ha Isten gondoskodik az égi madarakról és a liliomokról, mennyivel inkább az emberről (Mt 6,25-33). A mindennapi élet gondjaiban nem merülhet ki az ember. A létért való aggódás még nem az élet. Először Isten országát kell keresni, hogy az életben szükséges dolgokat megkapjuk Istentől (Mt 6,33). A gondoktól való megszabadulás szabaddá tesz az Isten országáért végzett munkára. Az Isten országához, ill. az Istenhez való odafordulás visszaadja az embernek a teremtésben kapott, de azóta elveszített életcélját. Az ember teremtményi mivolta ugyanis abban mutatkozik meg, hogy a teremtő Isten eredeti szándékát követi. Ez a szándék a helyesen értelmezett Tóra (ld. pl. a házassággal kapcsolatban Mk 10,2-9). Ennek helyreállítását szolgálja a »tiszta« és a »tisztátalan« közötti különbségtétel megszüntetése. Ez a különbségtétel nem volt meg a teremtés kezdetétől fogva (ld. 1Móz 7,2; vö. 3Móz 11-15; Mk 7,15; Róm 14,14). Jézus egész magatartása azt sugallja, hogy az Isten által kért tisztaságot nem lehet emberi eszközökkel biztosítani (vö. Mt 11,18k; 23,25; Mk 2,18k; 2,27; Lk 11,39kk). A teremtési rend helyreállítását szolgálják a szombatról mondott szavai (Mk 2,27): a szombat megszentelése az ember ügyét szolgálja (Mk 3,4). Jézus gyógyításainak is az a célja, hogy a teremtésbeli állapotot helyreállítsa (vö. Mt 8,5kk; Mk 1,29kk.32kk; 2,1kk). A gyógyítások annak a jelei, hogy ő nem akarja az embert a gonoszság igájában látni (Lk 13,16; vö. Mt 6,13b; Lk 10,18; 11,21k). Isten »atyaként« való megszólításában is az ember teremtményi mivolta jut kifejezésre (Mt 6,32; 11,25; Lk 10,21; 12,30). Az ember minden kérése Istenhez, mint Atyához szól (Mt 6,32; vö. Mk 14,36; Róm 8,15; Gal 4,6). Az ember teremtményi mivolta azt jelenti, hogy rá vagyunk utalva Istenre (Mt 6,11; Lk 11,3).
Pál apostol számára az egész világ Isten teremtése (1Kor 8,6a). A világ és a történelem kezdete előtt Isten áll, és ő áll annak végén is (Róm 9,5; 1Kor 15,28). A teremtett világ és a teremtett ember alkotója ugyanaz az Isten. Ebből következően sorsuk is azonos lesz a jövőben. Istentől jön minden, ő tart fenn mindent, és ő mindennek a célja. A valóságot Isten nélkül nem lehet megérteni (1Kor 15,26). Bár a teremtés óta az ember igyekezett a teremtési rendben megszabott feladatától menekülni (1Móz 3), Isten azonban nem hagyja elbukni teremtményeit. Nem hagyta őt a világ zűrzavarában, hanem egyszülött Fiát küldte el hozzá (Róm 8,3; Gal 4,4a). Az egész teremtettség felbonthatatlanul összekapcsolódott Jézus Krisztussal (1Kor 8,6b; Fil 2,9kk; 3,21). Ő szabadítja meg az embervilágot, hogy újra az legyen, ami eredetileg is volt, Isten teremtménye. (Ld. még TEREMT; TEREMTÉSTÖRTÉNET)
VG
