Termékenységi kultusz
Termékenységi kultusz A termékenységi kultuszok célja az, hogy a föld, az állatállomány és az ember termékenységét biztosítsa. Alapgondolata az, hogy a világ és az ember, a makrokozmosz és a mikrokozmosz összefügg egymással. Az ember varázslattal, mágiával képes rábírni az isteneket arra, hogy az ember cselekvésének analógiája szerint járjanak el. Ha az ember a szentélyekben gyakorolt »szent« prostitúcióban ( HIEROSZ GAMOSZ) részt vesz, a termékenység istene és istennője neki is termékenységet ad: a férfi-istenség esőjével és napfényével megtermékenyíti a női istenségnek képzelt földet. Ilyen istenpárok Mezopotámiában Istár és Tammúz, Egyiptomban ízisz és Ozirisz, Kis-Ázsiában Kybele és Attisz, Szíriában az ugarit mítoszok tanúsága szerint Anat és Baal. A férfi-istenség valamilyen módon meghal (másik istenség vagy vadállat megöli, lekaszálják, megég, vízbe fullad). Ekkor a női istenség leszáll az alvilágba, megküzd annak istenével, és kiszabadítja szeretőjét-fivérét-férjét. Ezzel együtt a természet is újjáéled.
Izráel eltanulta a kánaáni népek termékenységi kultuszait. Ezek ellen Illés és Hóseás harcolt a legkeményebben, hirdetve, hogy az esőt és a termést Isten adja (1Kir 18,41kk; Hós 2,10kk; 4,13.14; ld. még 1Sám 2,22; Ézs 17,10; Jer 5,7; 7,18; 13,27; 29,23; Ez 8,10kk; 16,20.22.23. r.; Ám 2,7k; Mik 1,7). A termékenységi kultuszt és a velejáró szokásokat Jósiás reformja megtiltotta (2Kir 23).
