Tibériás

Full text search

Tibériás A Genezáret tavának NY-i partján települt várost Heródes Antipász építtette, és az akkor uralmon lévő Tibérius római császárról nevezte el. A Talmud Rakath, Hamath vagy Kinneret-tel azonosítja azokat a régi sír- és településnyomokat, amelyeket a város alapjainak lerakásakor (Kr. u. 17-22 között) találtak. Hasonló tudósítás áll Josephus Flavius: Zsidók története c. könyvében is (18,2–3). A jámbor zsidók tisztátalannak tekintették ezt a várost (vö. 4Móz 19,16), s vonakodtak a letelepedéstől. Ezért Heródes idegenekkel, részben erőszakkal hozott lakosokkal telepítette be. A görög városok mintájára épült. Híres volt versenypályája, állatalakokkal díszített királyi palotája. A hellénista város Galilea fővárosa volt. Az evangélium csak egyszer említi (Jn 6,23). A város körül hőforrások gyógyhatása és vonzása miatt később tisztának nyilvánították. A zsidó háború nehéz korszakát (Kr. u. 66) a korábban Nero által II. Agrippának ajándékozott város épen vészelte át. A szeffóriszi rabbiiskolák 2. szd. vége felé történt idetelepülésével a város a rabbinikus tudomány fellegvárává válik. Itt jelenik meg 200 körül a palesztinai Misna. Itt élnek a tudós rabbik, itt található a híres »mesterek«-nek, Akiba és Majmonides rabbiknak a nyugvóhelye. Ebben a városban ülésezett a 3. szd. óta a szünedrium, a zsidók főpapokból, írástudókból és vénekből álló nagy tanácsa, amely minden vallási kérdés vitájának legfelsőbb fóruma és a rómaiak által is elismert zsidó vezetőtestület volt. Tudományos életének gyümölcsei a Misnán kívül az ún. Jeruzsálemi Talmud és az ÓSZ mássalhangzós szövegének itt keletkezett pontozása, magánhangzó bejegyzése, amely megkönnyítette és egyértelművé tette a h. szöveg olvasását. Tudomásunk szerint Jézus maga soha nem járt a városban. A keresztyénség is csak lassan terjedt lakosai között.
DJ

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi