Tó
Tó A Tó kifejezés a B-ban legtöbbször természetes képződésű, még inkább mesterségesen kialakított, viszonylag kisméretű víztároló medencét jelent, amelyeket részben az esővíz, részben források vizének felfogására és tárolására használtak. Különösen nagy jelentőségük volt ezeknek a városok vízellátása szempontjából, lévén Palesztina vízben szegény ország. A városokat lehetőleg források közelébe építették, s azok vizét alagutakon vezették a falakon belülre. Ilyenek találhatóak JERUZSÁLEMben is. Különösen nevezetes, hogy EZÉKIÁS építtetett ilyen vízvezetéket (2Kir 20,20), erre utalhat a Király tava elnevezés Neh 2,14-ben. A Selah vagy Silóah tava a város K-i fala mellett, a város és a Kidrón patakja között feküdt (Neh 3,15k; Jn 9,7). A Juh-kapu közelében volt a BETESDA tava, amelynek Jn 5,2 szerint öt oszlopcsarnoka volt, s amelyhez csodás gyógyulások hiedelme fűződött. Ezenkívül meg van említve az Alsó tó (Ézs 22,9) és a Felső tó (Ézs 7,3; 36,2; 2Kir 18,17). Gibeontól K-re, egy forrás mellett feküdt a Gibeoni tónak nevezett víztároló (2Sám 2,13). Saul harci kocsiját halála után Samária tavában mosták le (1Kir 22,38).
Szerepe van a tónak a képes beszédben is. Isten könyörületének jele, hogy vizet fakaszt a szárazságban, és a délibábot tóvá változtatja (Ézs 35,7; 41,18). A zsoltáros is úgy dicsőíti Istent, mint aki a pusztában bővizű tavat árasztott (Zsolt 107,35), ill. a sziklát bővizű tóvá változtatta. Utóbbi fordulat utalás lehet a 2Móz 17,6kk-re. A Jel látomásában a kénköves tüzes tó az ítélet helye, az abba való belevettetés a második halál, amely az ördögnek, pokolnak, halálnak és a gonoszoknak lesz osztályrésze (Jel 19,20; 20,10kk; 21,8).
Mind az ÓSZ-ben, mind az ÚSZ-ben előfordul, hogy a Galileai-tengert tónak nevezi a szöveg (4Móz 34,11; 5Móz 3,17; Lk 5,1; 8,22k).
SzCs
