Úr napja
Úr napja Az ÓSZ-i prófécia és eszkhatológia kifejezése, amelyet az ÚSZ-i szóhasználat is megtartott. H. jóm jahve, jóm hahú; g. hémera tou küriou. Azt a napot jelöli, amikor Isten minden ellenségét megsemmisíti az emberiség történelmének végső fázisában. Az UTOLSÓ ÍTÉLET napja.
Ez a nap eredetileg az öröm napja volt (Ám 5,18), de már Ámós is úgy beszél róla, mint a sötétség napjáról (Ám 5,20). Később a próféták kozmikus méretűvé tágítják a képzetet, hogy Isten ítéletének rettenetességét kifejezhessék (Zof 1,14kk: dies irae, dies illa; Ézs 13,6-13; 34,5-11; Jóel 1,15-2,11; Ez 7,1-27). Isten kegyetlen küzdelemben győzedelmeskedik ellenségei fölött. Ez a küzdelem a »szent háború« jegyeit viseli magán (harci kiáltás, sötétség, földrengés, pánik stb.). A próféták hangsúlyozzák a kozmikus jelleget, azaz az Úr napja nem csak az összes népet érinti, hanem a teremtett világmindenséget is (Ézs 13,1kk; 34,2; Abd 15; Jóel 4,12; Zak 12,2). Új elem a képzetben, hogy Isten hűtlenkedő, törvényszegő népét is megítéli ama napon (pl. Ám 5,18; Zof 1,7; Ez 7,10). Ezért az Úr napját megelőzi a bűnbánatra, megtérésre való felhívás (Jóel 1,13k; 2,12; Mal 3,2.23). A kiválasztás ui. nem automatikusan biztosítja az üdvösséget (vö. Ám 3,1k; 5,18kk; 9,1). Jeruzsálem eleste (Kr. e. 587) és a babiloni fogság mélyen belevéste Izráel hitébe az Úr napjának eljövetelét (Ez 13,5; 34,12; JSir 1,21; 2,22). A fogság utáni próféták szerint Isten ama napon elpusztítja népének ellenségeit (Zak 12,3-6; 14,13), népét pedig megtisztítja (Zak 13,1-14,7; Mal 3,2-6.19-24). Az utolsó nap eljövetele előtt elküldi követeit: egy angyalt vagy Illés prófétát (Mal 3,1.23).
Az ÓSZ-ben az Úr napja nem feltétlenül a teremtett világ végső történelmi pillanatát jelölte, hanem sokszor azt a napot, amikor Isten népe és a világ életében döntő jelentőségű fordulatot készít elő. Az ÚSZ-i képzet annyiban tér el ettől, hogy ott mindig ennek a világkorszaknak a végét jelöli a kifejezés. Jézus »ama« napról beszél, amelyet egyedül az Atya ismer (Mt 7,22; Mk 13,32; Lk 10,12). Úgy jön el, mint éjjel a tolvaj (Mt 24,42; 1Thessz 5,2; 2Pt 3,10), kozmikus katasztrófák kísérik (Mk 13). Pál apostol szerint Isten »ama« napon megítéli a gyülekezetet és a népeket egyaránt (1Thessz 5,5; 1Kor 1,8; 3,13; Fil 1,6.10), sőt, magát az apostolt is (2Kor 1,14; Fil 2,16).
A zsidó apokaliptikus tradícióhoz hasonlóan az ÚSZ is beszél a bűnösök megbüntetéséről, a kegyesek üdvösségéről, ennek a világkorszaknak a végéről, amikor egy új korszak következik, amelyben igazság lakozik (2Pt 3,12; Júd 6; Jel 6,17; 16,14). A zsidó apokaliptika nyilvánvaló hatása a 2Pt 3,12-ben említett » VILÁGÉGÉS« motívum is, ami a későbbi keresztyén teológiában az annihilatio mundi (a világ teljes megsemmisülése) néven vált ismertté. A gondolat az ÚSZ eszmeiségétől idegen. Isten hűséges marad teremtett világához (vö. Jel 21,1: »megújult ég és föld«).
Ugyancsak ÚSZ-i jellegzetesség, hogy az Úr napja és a Krisztus napja egy és ugyanazon fogalom. [Már a zsidó apokaliptikusok is a »Messiás napjaként« emlegették az Úr napját (1Hén 61,5; 4Ezsd 13,52).] Jézus az »Emberfiának napját« azonosítja a maga visszajövetelével, ill. az utolsó ítélettel (Mt 25,31kk; Lk 17,24; Jn 8,56). Az emberiség történelme, Pál apostol szerint, Krisztus végső megjelenésével lesz teljessé (1Kor 1,8; Fil 1,6-10; 2,16; 1Thessz 4,13kk; 2Thessz 2,1.8; 2Pt 3,4), amikor Krisztus megfeszített Úrként, Bíróként és Szabadítóként kijelenti magát.
VG
