Előszó
Előszó
Nincs még egy alkotása az emberi szellemnek, amely kétezer éven át annyi embernek lett volna mindennapi olvasmánya, szellemi és lelki tápláléka, mint a Biblia. Nem csoda, hogy ez a könyv minden más műnél mélyebb nyomot hagyott több világrész műveltségében, még nyelvünk fordulataiban is.
Az sem kétséges, hogy ebben a gazdag írásgyűjteményben, amely a zsidó és a keresztény vallások alapját jelenti, mindmáig az emberi portrék hatnak a legelevenebben. Ádámtól és Évától, Ábrahámtól meg Jákobtól Mózesen, Dávidon és Salamonon át Jóbig meg Jeremiásig mennyi páratlan emberi sors, különös életút, mennyi bukdácsolás és bukás, mennyi törekvés a tökélyre! És Jézus, Mária, az apostolok és Pál alakja, akik a keresztény világot mindmáig besugározzák! A hívőknek hamar meghitt ismerőseikké válnak, de mások is lépten-nyomon találkozni fognak velük. Ha Adytól olvassák az Illés szekerén c. verset vagy Petőfitől, hogy Isten „lángoszlopoknak rendelé / a költőket”; ha a képtárakat járják vagy a legpompásabb európai templomok homlokzatának szobrain ámulnak, vagy ha akár csak ádámcsutkát emlegetnek meg a Bálám szamarát, ha tamáskodnak vagy barátaik pálfordulásáról panaszkodnak.
Napjainkban már nincs ok panaszkodni, hogy a Biblia el volna zárva az érdeklődő olvasók elől, mint volt annyi éven át; a legkülönfélébb szintű, szellemű és módszerű feldolgozások, képes változatok és sűrítmények kínálják magukat minden korosztálynak boltban és utcán, olykor szinte zavarba ejtő bőségben. Annál nagyobb a hiány olyan könyvben, amely a Bibliában szereplő személyekről betűrendben közölne fontos és alapos ismereteket. A forgalomban lévő két bibliai lexikon erre elvben alkalmas, csakhogy ezek a vaskos és nem is épp olcsó könyvek a fogalmi, földrajzi és bibliatudományi anyagra helyezik a túlsúlyt, és csak tisztes terjedelmük töredéke marad a személyi címszavaknak.
Olyan könyvet viszont még idegen nyelven sem könnyű találni, amely a fontosabb bibliai személyekről szólva ráadásként felidézné azok változatos irodalmi utóéletét, a keresztény művészetben kialakult ábrázolásmódjukat és ikonográfiai jellegzetességeiket, valamint a zeneműveket is, amelyek hozzájuk kapcsolódnak. Márpedig a Ki kicsoda a Bibliában c. kötet erre a komplex bemutatásra vállalkozik. Az érdeklődő olvasó például nemcsak azt tudja meg belőle, micsoda is igazában a Káin-bélyeg (mert nem az, aminek a legtöbben vélik!), hanem azt is, ki emelte az első gyilkost drámai költeményében a szabad gondolat hősévé, mi több, hogy miképpen hatott ez a mű a mi Madáchunk halhatatlan remekére. Támpontokat kap továbbá, hogy milyen jegyek alapján lehet pl. egy katedrális szoborgalériáján megkülönböztetni egymástól a pátriárkákat, a fontosabb ószövetségi királyokat meg a különböző apostolokat, hogy csak néhány példát említsünk. S a könyv olvastán talán értőbben élvezi Händel halhatatlan oratóriumait vagy Rossini, Verdi, Goldmark és mások bibliai tárgyú operáit.
Kötetem anyagának körülhatárolásakor nem ütköztem különösebb nehézségbe: minden bibliai személyt felvettem, akinek a nevéhez valami említésre méltó tett vagy esemény fűződik, avagy ilyen személlyel áll szorosabb kapcsolatban. Mellőztem ezzel szemben mindenkit, aki kizárólag a nemzetségtáblázatokon vagy a sokszor oldalakra terjedő különféle névsorokban szerepel; reménybeli olvasóimról nem tételezem fel, hogy hiányolni fogják őket.
Lényegesen nagyobb gondot jelentett a nevek, főképpen az ószövetségi nevek írásmódjának megválasztása. Magyarán annak eldöntése, hogy Matuzsálem vagy Methusélah, Jessze vagy Isai, Szedékiás, Sedékiás vagy netán Cidkija álljon-e egy-egy címszó élén. A XVII. század óta ugyanis igencsak eltérő névalakok váltak ismertté nyelvünkben egyfelől a Károlitól való protestáns, másfelől a Káldi készítette katolikus bibliafordítás jóvoltából. A képletet csak bonyolította, hogy a közelmúltban megjelent új, modern katolikus, ill. protestáns fordítás sem az egységesítésre törekedett a névírásban, hanem mindegyik részben saját hagyományaira támaszkodott – amaz a Káldiéra, ez a Károliéra –, részben pedig igyekezett a névformákat közelebb hozni a héber írásmódhoz. Az eredmény az, hogy a korábbi kettő helyén ma négy eltérő írásmód áll rendelkezésünkre, jobban mondva öt, hiszen a zsidók természetesen a maguk autentikus héber formáit használják.
A látszólag legésszerűbb s persze a legkényelmesebb az lett volna, ha az öt közül egy mellett döntök, s ahhoz következetesen ragaszkodom. Az is nyilvánvaló, hogy a két modern fordítás a kezdeteknél kiesik a versenyből, hiszen még alig ismerik, míg a két patinás változatnak évszázadai voltak, hogy nyelvünkbe és köztudatunkba felszívódjanak; a hiteles héber változatok ugyancsak nem váltak széles körben ismertté. Akkor hát Károli vagy Káldi? Hajlottam rá, hogy a veretesebb Károli-szöveget válasszam vezérfonalnak, hiszen nem kétséges, hogy irodalmunkra ez a fordítás volt a legérezhetőbb hatással.
Végül erről a biztos fogódzóról is le kellett tennem, minthogy köznyelvünk számos esetben nem a protestáns, hanem a katolikus változatot fogadta el és szentesítette. Senki sem beszél methusélahi korról, csak matuzsálemiről, és az irgalmas lelkű embert is szamaritánusnak mondjuk, nem samaritánusnak.
Maradt tehát az eklektikus módszer, hogy tehát minden esetben saját legjobb belátásom alapján döntök a címszó írásmódjáról, de rögtön feltüntetem a név más használatos formáit is. Természetesen minden esetben utalók segítik az olvasót, hogy bármelyik változatból kiindulva rátaláljon a megfelelő címszóra, vagyis ha csak a Szefóra alakot ismeri, akkor is eljusson Cippóráig. Aki próbált már a Haag-féle nagy katolikus lexikonban a protestáns forma alapján megkeresni egy nevet, vagy megkísérelte a fordítottját a Harper-féle protestáns nagylexikonnal, az értékelni fogja könyvemnek ezt a szerény adottságát.
A Függelékben megtalálni a szentírási könyvek és egyezményes rövidítéseik jegyzékét; erre azért is szükség lehet, mert minden szócikkemben jelzem, hogy a szóban forgó személy mely bibliai írásokban szerepel. A legfontosabb bibliai fogalmaknak is van egy betűrendes mutatója, jelezve azokat a szócikkeket, ahol az illető témáról valami lényeges olvasható. Végül négy oldalon szemléletes genealógiai táblák találhatók az ősatyák, a zsidó pátriárkák, a Dávid-ház és Jézus családja leszármazásáról, nemkülönben az újszövetségi történésekben fontos szerepet játszó Heródes-dinasztia bonyolult családi kapcsolatairól. Azoknak a bibliai személyeknek, akik ezeken a táblázatokon szerepelnek, a megfelelő kis négyzetre utaló jelzés áll a szócikke végén, pl. 
[IV. A3])
)
[IV. A3])
A szövegben a név előtt álló csillag azt jelzi, hogy az illetőről önálló szócikk szól a könyvben.
T. I.
Megjegyzés a CD-változathoz:
A leszármazási táblákon szereplő nevek szócikkeinek a végén találjuk a barna, kövér betűs hivatkozásokat. Ezekre kattintva egy képnéző alkalmazás jeleníti meg. Ebben, megjelenésekor az egész táblázatot láthatjuk. A kívánt mezőt, részletet az egérrel való négyzet „rajzolásával” nagyíthatjuk ki, ha eredeti méretében nem jól olvasható.
