Lévi

Full text search

Lévi1 – ('szövetség') Jákob1 és Lea harmadszülött fia (Ter). Fivérével, Simeon1nal együtt hitszegő módon lemészárolták Szikem lakóit, hogy húguk, Dina elcsábítását megbosszulják, ezért halála előtt apjuk megvonta tőlük áldását, s megjósolta, hogy szétszóratnak Izraelben. Ez a bibliai eredetmagyarázata annak, hogy a kánaáni honfoglalás során a ~ nevét viselő törzs nem kapott önálló területet, hanem tagjai, a papi tisztet ellátó léviták a többi törzs területén szétszórt városokban, ún. lévitavárosokban telepedtek meg, s ott ténykedésükért kiváltságokat s anyagi juttatásokat élveztek. Amikor a jeruzsálemi Templom lett az törvényes kultusz kizárólagos színhelye, az Árontól eredeztetett papi osztályok mellett a léviták alacsonyabb rendű kultikus szolgálatra kényszerültek. – A tizenkét pátriárka testamentuma c. apokrif műben ~ a neki tulajdonított végrendelet első felében látomásáról számol be, amely egy angyal vezetésével a hetedik égig ragadta, s ott Isten rábízta a papi tisztet, valamint felhatalmazta, hogy álljon bosszút Szikem lakóin; ezután intette fiait és unokáit az istentelenségtől, és papi teendőikre oktatta őket. A midrásirodalom azzal menti ~t és fivéreit a szikemi vérfürdő dolgában, hogy a város királya forralt orgyilkos terveket a menyasszony családja ellen, s mivel ~ ezt megtudta Dinától, úgy döntött fivéreivel, hogy megelőzik ellenségeiket. [II. C1]

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages