Sámson
Sámson – ('nap fia') nagy erejű zsidó hős, a bírák egyike, szám szerint a tizenkettedik (Bír). Angyal adta hírül addig magtalan anyjának, majd apjának, az istenfélő Manoának, hogy fiuk születik, s hogy Istennek szentelt ember lesz, aki nem ihat bort s nem vágathatja le a haját. ~ hatalmas erejű férfivá serdült, aki puszta kézzel ölt oroszlánt. Először egy timnai filiszteus lányt vett feleségül, de annak rokonaira megharagudva elhagyta a lányt, s attól fogva engesztelhetetlen ellensége lett ennek a zsidókat sanyargató és elnyomó népnek. Nagy erejével sokakat megölt közülük (egy ízben ezret ütött agyon egy szamár állkapcsával), ezért a filiszteusok főbbjei rábírták kedvesét, az ugyancsak közülük való Delilát, hogy csalja ki a hősből, mi a titka roppant erejének. Megtudva, hogy a titok nyíratlan hajában rejlik, Delila álmában megnyírta a hőst, így ellenségei lebírhatták; megvakították, és Gázában malmot hajtattak vele. A fogságban újra nőtt ~ haja, s amikor egy ünnepen rabtartói Dágon templomába vitték, hogy szórakoztassa őket nyomorúságának látványával, ő visszatért ereje által ellenségeire és önmagára döntötte az épületet. – ~ történetében és alakjában is sok a vándormotívum. Születését égi lény adja hírül, mint Sámuel, Keresztelő János és Jézus esetében, nagy erejével és tetteivel hasonlít Gilgameshez és Héraklészhez; neve alapján pedig (samas héberül 'nap') valamely kánaáni napistenség jellegzetességeit hordozza (a hajából font hét varkocs úgy veszi körül a fejét, mint a nap sugarai). Bár az Írás a bírák közé sorolja, s még bíráskodásának időtartamát is megjelöli húsz esztendőben, ~ aligha a népszabadítók, a Gedeonok és Jefték fajtájából való. Inkább gerillaakciókkal zaklatta az ellenséges népet (amelynek lányaival egyébként nagyon is szoros kapcsolatokat ápolt), s tetteiben korántsem a Jahve iránti buzgalom, sokkal inkább az érzékiség és az egyéni sértődöttség irányította. – A XVI–XVII. századi európai irodalom a ~ról szóló művekben főleg Delila s általában a nő kárhozatos szerepét hangsúlyozta, míg a zsidó–filiszteus szembenállás a szerzők vallási pártállásától függően hol a protestáns–katolikus viszály valamelyik nézetét allegorizálja, hol általában a keresztények és a törökök ellentétének analogonja. Milton A küzdő Sámson c. kései, antikizáló drámája utolsó óráiban mutatja a hőst, a női árulás okozta nyomorúságban, vakon és bilincsekben, amint utolsó hőstettére készül: megrendítő önportréja az öregkorára megvakult és a politikai küzdelmekből kiszorított költőnek, aki régi sebként hordta magában első felesége időleges „árulásának” emlékét. Németh László Sámson c. drámája árnyaltabban boncolja mind ~ és Delila konfliktusát, mind pedig a zsidók és filiszteusok ellentétének politikai nézőpontjait. – A minden ószövetségi figurában előképet kereső keresztény felfogás ~ meglehetősen pogány alakjában is fellelte a Krisztus-modellt: ~ úgy tépte szét az oroszlánt, ahogy az Üdvözítő kerekedett felül a halál és a gonosz erőin. Épp ezért ezt a jelenetet sok középkori templomban látjuk szobron, domborművön vagy üvegfestményen. A nagy erejű hős figurája némiképp a görög Héraklészéhez lett hasonló, néha ábrázolták vállán oroszlánbőrrel, kezében bunkóval. Gyakori attribútuma a szamárállkapocs is, valamint a hátára emelt kapu (egyszer a filiszteusok bezárták Gáza városába, ahol épp egy szajhánál járt, mire ő kiemelte a helyéből a városkaput, s a hátán felvitte a szomszédos hegyre). A reneszánsz és a barokk festői közül a timnai lánnyal való esküvőjét Metsu és Rembrandt, oroszlánkalandját Dürer (metszeten), id. Cranach és Rubens, a szamárállkapoccsal való hőstettet Bassano, Michelangelo és Cortona, a gázai kapu kiemelését Correggio jelenítették meg. A legtöbb képet Delila (lásd ott) árulása ihlette; ~ bosszúja, Dágon templomának összeomlása egyebek közt Bassano, Tintoretto és Vouet képein látható. – Händel ~ c. oratóriuma Milton drámáján alapul, s a megvakított óriás szenvedését s önfeláldozó diadalát festi. Saint-Saens Sámson és Delila c. operája ízig-vérig romantikus mű, férfi címszereplője a zsidó szabadságharc hőslelkű vezére, aki elbukik az asszonyi csábítással szemben. Szokolay Sándor Németh László drámáját zenésítette meg 1973-ban bemutatott ~ c., modern hangvételű operájában.
