Arész

Full text search

Arész – görög hadisten, Zeusz és Héra fia. Az ádáz hadakozásnak, a dühödt öldöklésnek volt istene; ebben különbözött Athénétől, aki a bölcsen vezetett, győztes és honvédő háborút pártfogolta. ~ rendszerint két fiával, Phobosszal és Deimosszal ('gyűlölet' és 'félelem') vonult csatába. A trójai háborúban a védősereg pártján állt, de még egy halandó, Diomedész2 is megfutamította dárdájával; igaz, hogy azt Athéné irányította. Alulmaradt ~ Héraklésszel szemben is (lásd Küknosz2), egy ízben pedig két gigász, Ótosz és Ephialtész verte láncra, majd egy hordóba zárták, ahonnan csak Hermész segítségével szabadult. ~ nem házasodott meg, de elszerette fivérének, a sánta Héphaisztosznak gyönyörű feleségét, Aphroditét; vele nemzette fent említett két fiát, továbbá Erószt, Anterószt és Harmoniát. A féltékeny férj elmés csapdát szerkesztett, és tetten érte a szeretőket, de feleségét így sem tudta visszaszerezni, az istenek a kárvallottat éppúgy kinevették, mint a rajtakapottakat. ~ földi nőktől született fiai közül Téreusz, Diomédész1, Halirrhothiosz, Küknosz2, Oiagrosz, Phlegüasz és Oinomaosz a nevezetesebbek; tőle származtatták magukat az amazónok királynői (lásd Hippolüté, Pentheszileia) is. A rómaiak ~ utóbb Mars istenükkel azonosították, aki eredetileg sokkal tekintélyesebb és jelentősebb égilakó volt. ~ egyéb tetteire és kapcsolataira nézve lásd még Adónisz, Kadmosz, Menoikeusz2, Phrixosz, Sziszüphosz. – Homérosz hódoló himnuszt írt ~hez (legalábbis neki tulajdonítják, eposzaiban viszont épp ő adja elő mindazokat a történeteket, amelyek az istent éppen nem magasztos alakjában mutatják). – ~ szép ókori szobrai a Borghese-~ és a Ludovisi-~, a legjobb újkoriak Thorvaldsentől és Canovától valók. A festményeken (Botticelli, Rembrandt, Rubens, Veronese) szeretőjének, Aphroditének (Venus) társaságában ábrázolják, míg Tintoretto és Boucher képein a férj kapja rajta az enyelgő szeretőket. II B3, III B3, IV A1, IV A2, IV D2, VI C2, VI B1, X A3, XV B2

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi