Alcibiades

Full text search

Alcibiades – görögösen Alkibiadész, kalandos életű görög államférfi (Kr.e. 452?–404). Előkelő származása, gazdagsága, tüneményes tehetsége és férfias szépsége fiatalon kedveltté tette Athénban. Fő mozgatója volt a Spárta elleni háborúnak, ám oligarcha ellenfelei hamis vádak alapján lehetetlenné akarták tenni, ezért Spártába szökött, utóbb pedig Perzsiába, majd több csatát nyert Athén javára, s hét év múltán diadalmasan tért vissza szülővárosába. Ellenfelei azonban rövidesen újra felülkerekedtek, s ő élete utolsó három évét önkéntes száműzetésben töltötte, s Perzsiában halt meg. ~ fellép az Athéni Timon című tragédiában mint a címszereplő egyetlen igaz barátja. Amikor Timon bajba jutott, ~ már nem segíthetett rajta, mert a szenátussal meggyűlt a baja: egy barátjának halálos ítéletét szerette volna enyhíttetni, a maga érdemeire hivatkozva, s az elutasítás miatti haragjában keményen vágott vissza, mire haragosai száműzték őt. Bosszújában ~ hadsereggel vonult városa ellen. Útjában találkozott a vadonba húzódott, végletekig megkeseredett Timonnal, de az volt barátjára is kiterjesztette egyetemes embergyűlöletét. Mikor ~ újra Athén ura lett, kerestette boldogtalan barátját, de annak csak a sírjára talált rá egyik katonája a tengerparton. – A tragédiában ~ alakja voltaképp lazán kapcsolódik a címszereplőéhez, egyrészt párhuzam gyanánt (ővele is hálátlanul bánt a város, amelynek pedig nagy szolgálatokat tett), másrészt ellenpéldaként, ~ ugyanis nem kívánja az egész várost feldúlni bosszúvágyó haragjában, hanem csak a vétkeseket akarja megleckéztetni.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi