Olivia

Full text search

Olivia – illyriai grófnő a Vízkereszt vagy amit akartok című vígjátékban. Bátyjáért viselt gyászában megfogadta, hogy hét évig nem megy férjhez, ezért utasította el Orsino herceg szerelmét is. A herceg küldöttét, Cesarinót sem akarta fogadni, de az nem hagyta elküldeni magát. A csinos apród láttán, fogadalmát feledve, a grófnő heves szerelemre gyúlt, nem sejtve, hogy érzelmei tárgya valójában lány, és Viola a neve. Bár a herceg szerelmi ajánlkozását elhárította, az apródot magát minél gyakoribb látogatásra buzdította. Viola riadt húzódozása, amelynek okát persze nem tudta, csak tüzelte szerelmét. Amint találkozott az apród ikerbátyjával, Sebastian1nal, az erős hasonlóság miatt Cesariónak vélte, és azonnal papot hívva „férjül vette” az éppen nem vonakodó ifjút. Végül a félreértések tisztázódtak, és a grófnő a személycsere ellenére is megtalálta boldogságát. – A darab kezdetén ~, éppúgy mint Orsino, lovagkori konvenció rabja, egy gyászeset folytán hét évre le akar mondani a világról. Az őszinte érzelmek azonban hamar áttörik e korlátokat. A szerelmét nyíltan megvalló és a viszonzást kikövetelő, sőt a házasságát tevékenyen nyélbeütő nő magatartása a korábbi vígjátéki hagyományban inkább alsóbb szintű szereplőkre (okos rabnő, cserfes szobalány, komorna stb.) volt jellemző. Hogy ~ méltóságának sérelme nélkül így túllép a rangját és nemét korlátozó illemszabályokon, az reneszánsz vonás a szerzőnél: a szerelem joga minden más tekintet fölött áll. Aktivitása révén ~ a darab eseményeinek legfőbb mozgatója.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi