Bakó József
Bakó József (Nemescsó, 1896. aug. 24. – Bp., 1962. ápr. 7.): költő, elbeszélő. Zsellércsaládból származott, 15 évig cipész volt. A Tanácsköztársaság bukása után 7 hónapi fogházbüntetést kapott. Utána sokat hányódott, amíg elvégezte a tanítóképzőt. Több helyen tanított, nyaranta bebarangolta egész Európát. A felszabadulás után dolgozott a vallás- és közoktatásügyi min.-ban, a Köznevelés szerkesztőségében, valamint több könyvtárban, legutóbb az Országgyűlési Könyvtárban. Írásai már a 20-as évek elejétől megjelentek a Népszavában, Nyugatban, Pesti Naplóban. Verseiben a paraszti élet nyomorát szólaltatja meg erőteljes realizmussal, hangja később forradalmibb, a felszabadulás után a megváltozott életről rajzol képet. Prózai műveiben is a falusi élettel foglalkozik. F. m. Árva kalászok (versek, Szombathely, 1927); Földem (versek, Sopron, 1930); Kié ez a lélek? (versek, Kecskemét, 1933): Sír a puszta (versek, Orosháza, 1937); Mélybe mégis fölfelé (versek, 1940); Kapaszkodók (r., 1943 és 1957); Ki a bűnös? (elb., 1945): Hínár (r., 1945); Ezer hold (népi dráma, 1947); Két pillér közt (válogatott versek, 1958); Feljebb a kaptafánál (Simon István bevezetőjével, önéletrajz, Bp., 1964). – Irod. Jankovich Ferenc: B. J. (Kortárs, 1962. 5. sz.)
