Balfa Ignác
Balfa Ignác (Magyarpécska, 1885. aug. 23. – Bp., 1976. szept. 10.): író, újságíró, műfordító. A Pesti Napló munkatársa, majd az Új Idők c. irodalmi hetilap segédszerk.-je. 1926-tól Olaszo.-ban élt, több m. lap római tudósítója, olasz lapok munkatársa volt. Olasz írók regényeit fordította, néhány saját regénye és verskötete jelent meg. – M. Tűz (versek, Bp., 1901); Tenger mormolása (versek, Bp., 1903); Dél (versek, Bp., 1907); A hét híd városa (versek, Bp., 1910); Tréfaország (elb., Bp., 1911); Edison (r., Bp., 1912); Kameák (elb., Bp., 1912); A Rotschildok (r., Bp., 1912); Az ő keze (r., Bp., 1917). – Népszerű volt „A pécskai cigánysoron nagy a sírás, rívás … ” kezdetű nótája.
