Baráth Zoltán(Pestújhely, 1924. márc. 1. – Nagykanizsa, 1982. okt. 2.): biológus, egyetemi tanár. A bp.-i tudományegy.-re 1943-ban iratkozott be. Tanulmányait a háború megszakította, s a hadifogságból visszatérve 1950-ben szerzett oklevelet. Ezt követően az Agrártud. Egy. Kertészeti Karán lett tanársegéd. 1957-től gimnáziumban tanított, s később a Természettud. Múz. Növénytárának kutatója lett. 1965–75 között az MTA Vácrátóti Botanikai Kutató Intézetében dolgozott. 1966-ban doktorált. 1975-ben Nagykanizsára, az Agrártud. Egy. Agronómiai Karára nevezték ki tanszékvezetővé, s itt dolgozott haláláig. Florisztikai és taxonómiai tárgyú publikációi a Földrajzi Értesítőben, az MNM folyóiratában és a vácrátóti intézet kiadványaiban jelentek meg. Az Akadémiai Kiadó Biológiai Lexikonának munkatársa volt. – Részt vett a növénytársulások ökológiai minősítésére és összehasonlítására szolgáló ún. TWR értékekről összeállított alapvető tanulmány elkészítésében, 1967-ben. Jelentős részt vállalt a Bükk-hegységi vegetáció-kutatásban és az országos gyomfelvételezésekben. Értékesek a felhagyott szőlőkről készített növénytakaró-vizsgálatai. – Irod. Simon T.–Koltay A.: B. Z. emlékére (Bot. Közl., 1984. 1–2. sz.).
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.